Századok – 1915

Történeti irodalom - Biró Venczel: A római katholikusok helyzete és hitélete Erdélyben a jezsuiták első betelepítése idején 1579–1588. Ism. –k 116

120 THALLÓCZY LAJOS. így fogván fel a mi tevékenységünket, bízvást elvisel­hetjük azt a rideg és tévedéseinknek néha igazságos bírálatát is ellenfeleinktől, a melylyel gondolkodásunkat kísérik. Akármint gondolkozzunk is, akármi legyen véleményünk a mi bolygónk fenséges titkairól, akárhogy tudunk szár­nyalni a naprendszer végtelenségében, elvégre itt, ezen a földön van a mi gyökerünk. Ennek a társadalomnak va­gyunk tagjai, hazánk faunája és flórája a miénk s az ég, a mely fölénk borul, a mi világunk. Viszonyíthatjuk azt az egyetemességhez, a minthogy kell is, de a rögtől, ha van lelkünk, nem szakadunk el. Hiszen az élet igaz, hogy csak játék, halandó emberek egymással való harcza, egymásután elvonuló nemzedékek, hódítások, rablások, nyomor, betegség. Az élet különféle vál­tozatai, akárcsak az árnyék, úgy vonulnak el az idők hosszú, ismert folyamában. Ezt az antik tant keresztény alapra fek­tetve vallotta a mi felejthetetlen emlékű alelnökünk, Pauler Gyula is. De vallotta azt is és valljuk mindnyájan, hogy komolyan kell venni kötelességeinket, különben csak játszunk. Az a nemzet, a mely nem komolyan dolgozik, csak báb. A komoly emberek munkájának összege adja meg az ország értékét. De, t. közgyűlés, nem akarok én erkölcsi alaptételeket fejtegetni. A történelmi fejlődés nemcsak az emberi nyomor különféle változatainak a lánczolata. Az egyes tények gyakran dogmatikus odaállítását nem fogadhatjuk el ugyan kritika nélkül, de ha összefoglalunk egy-egy korszakot, látnunk kell azt is, a mi reményt nyújt és ezért nem tudok és nem akarok én skeptikus lenni. Nem akarom, tisztelt közgyűlés, történelmünk 10 századának tanúságait felvonultatni, hanem egy köze­lebb fekvő fejlődési menetet kívánok röviden és jobbára csak számokban bemutatni. Tudom, hogy a statisztika csak keret és az élet, a melynek lüktető vére hozza mozgásba az agyat, nem számok összege. Mindamellett bizonyos tanú­ságok szemléltetésére igazoló adatokul szolgálnak ezek még akkor is, ha mint ezen esetben az előtanulmányok fogya­tékossága következtében sokszor csak átlagos s néha töre­dékes eredményekkel dolgozhatunk. Vegyük sorra a most lefolyt évszázadot. Épen száz esztendeje mult, midőn a bécsi kongressus a lezajlott nagy eszmebeli és véres forra­dalom után megkísérelte újból megállapítani Európa térképét. Talán mondhatná valaki, hogy miért épen egy évszázadot veszünk, mikor a fejlődési korszakokat nem lehet leczöve­kelni. Megengedem, hogy ez így van, magam is azt mondom,

Next

/
Oldalképek
Tartalom