Századok – 1914

Történeti irodalom - Sörös Pongrácz: Forgách Ferencz a történetíró 66

'66 TÖRTÉNETI IRODALOM. Mindez természetesen nem érinti a lényeget, pedig ez a fő, hogy t. i. a korszakok jellemzése, a magyar heraldika fejlődésének rajzolása helyes és kifogástalan. Különösen a két főszakasz, mely a XV-ik századot két részben tárgyalja, mondható igen sikerültnek. Nem egyszerű, összefoglaló áttekintése ez az eddig is ismeretes tényeknek, hanem önálló felfogással való előadása a magyar heraldika virágzási korának. Igen jól ki vannak emelve a magyar heraldikát jellemző specziális sajátságok, melyek az egykorú külföldi gyakorlattól a miénket megkülönböztetik. Ezek közül Csorna főleg a czímerszimbolikának azt a sajátságos módját hangsúlyozza, hogy nálunk a czímernek egy-egy alakja, illetőleg a czímeralaknak valamely kísérő attributuma valami valósággal megtörtént eseményt szimbolizál s arra emlékeztet, eltérően a külföldi jelképez, mely általánosan elfogadott szabályok szerint jelképezett bizonyos tulajdonságokat. A magyar czímerek közül igen sok nem egyéni tulajdonságokat, hanem megtörtént eseményeket jelképez (61. 1.). Másik jellemző tulajdonsága a magyar heraldikának a természetes ábrázolásra való törekvés, mely úgy a rajzban, mint a színezésben feltűnő s a magyar czímerpajzsok túlnyomó részt kék alapszínének is (az ég kék szine) magyarázatáúl szolgál. A Habsburgok trónrajutásával kezdődő heraldikai hanyatlás korának s főleg a XVII—XVIII-ik század czímerészetének képét a szerző nagyon rövidre foglalva adja, de azért semmi fontosabb momentumot nem mellőz. Heraldikai irodalmunknak mindenesetre jelentős gyarapodása ez a hézagpótló mű, melyet számos, a kis méretek mellett is jól sikerült czímerkép élénkít. Ez illustratiókból még jóval többet sem sokallottunk volna. Szentpétery Imre. Sörös Pongrácz : Forgách Ferencz, a történetíró. (Pannonhalmi főapátsági főiskola Évkönyve. 1912—13. 145—207 1.) Söröst eddig is úgy ismertük, mint Forgách Ferencz életének és történetírói működésének fáradhatatlan kutatóját, kinek az első kritikai életrajzot köszönhetjük. (Századok. 1896.) Jelen értékes tanulmánya arról tesz tanúságot, hogy a Forgáchra vonatkozó, vagy működésével még távolról is összefüggő újabb irodalmat 1896 óta is változatlan figyelemmel és érdeklődéssel kísérte s most megjelent dolgozatába mindazt beolvasztotta, a mit felhasználhatónak tartott. így Ortvay Tivadar, Veress Endre, Gooss Roderich, Lukinich Imre, Szabó László, Fraknói Vilmos stb. azóta megjelent dolgozatainak, illetőleg kiadványainak Forgáchvonatkozásait lelkiismeretesen felhasználta s ezzel a legteljesebb