Századok – 1914
Értekezések - LUKINICH IMRE: Egy erdélyi kereskedelmi társaság terve 1703-ból 464
472 DE. LUKINICH IMRE. a Tisza, Maros, Szamos és Olt folyók, melyekből alkalmas viziutak válhatnának ; a városok, melyek ipari központokká fejlődhetnének, ha iparosaink kellő kiképeztetésben részesülnének. Nem szabad szem elől téveszteni Erdély kedvező földrajzi fekvését sem, melynél fogva »ez lehetne az Persiából és napkeletrül, Lengyelországból is északra menő és viszont északról napkeletre menő marháknak locus depositionis et permutationis«, főleg, ha vendégfogadók, posták állíttatnának fel. Erdély anyagi felvirágoztatása természetesen felülmúlja egy ember erejét ; ezért egy kereskedő kompániát kell indítani a belgiumi Keletindiai-társaság (Societas Indica orientális) mintájára, mely tudvalevőleg »kicsiden« kezdődött, s ma »basisa annak a királyokkal feltévő hatalmas respublicának« ; hasonló társaság van Genuában és Velenczében is. Ezt a kereskedelmi társaságot 6—7, esetleg több emberből álló, fizetéssel ellátott és elnökkel biró tanács vezetné, megfelelő segédszemélyzettel. A tanács »erős hittel« legyen köteles az uralkodóhoz, az országhoz és a társasághoz, s törekvése állandóan arra irányuljon, »mint csinálhasson olcsóságot és hasznot az hazának«. Hogy azonban rendeltetését betölthesse, szükséges, hogy »semmit ebből az országbul, kereskedésre valót, annak az compániának híre s akaratja nélkül senki se ki, se be, se által az országon ne vihessen, se hozhasson«, minek előfeltétele a harminczadok kibérlése. A társaság forgó tőkéjét a tagoktól befizetett összeg képezné ; a társaság érdekében tehát »senkinek ez egyszer beadott pénzét onnét kivenni szabad ne legyen, se magának, se maradékjának, hanem ha ki akar állani, adja el az companiába való pénzét és jussát«, elsősorban tagnak, s ha ilyen nem akad, idegennek is, ki ezzel a társaság tagjává lesz. »Ez olyan requisitum, mely nélkül soha az compania meg nem állhat, mert ha ki mikor akarná, pénzét kivihetné és más pénz helyében nem lenne, a compania soha fundamentumoson nem cselekedhetnék semmit is.« A társaságnak csak nagykereskedést szabad folytatnia, hogy »az apró kalmárok kenyere is légyen meg« ; de viszont a kiskereskedők a kompániától szerezzék be áruikat, ők járjanak el a vásárokra is, a miből »ez az nagy jó jü ki, hogy az compania tanácsa tudjon mindent, a mi más országbul béjű, hogy miben áll, mindenkor illendő limitatiot tehet, hogy mit-mit adjanak az boltokban, sokadalmokban, mind a compania, mind apróbb kereskedő rendek nyereségét elintézvén istenesen«. »Egyszóval az hazára