Századok – 1914

Értekezések - VÁCZY JÁNOS: A nemzeti felbuzdulás (1790.) - 257

27 2 VÁCZY JÁNOS. megtanultuk, hogy az ősi erkölcsöktől való eltávozás mily közel ragadt az enyészethez, hogy nemzetünk »még neve eltörlésétől is méltán retteghetett«. Ezek az idők tanítottak meg bennünket, hogy a nemzeti nyelv »megtartása és elterjesztése nélkül hazánkban is mindég idegenek leszünk, és a nemzet nem különös nemzet, hanem csak colonia lesz« ; ezek tanítottak meg bennünket, hogy irodalmunk a német nyomdokaiba lépve néhány év alatt oly haladást tehessen, mint különben fél századig sem tett volna. Sohasem volt jogosb a remény, mint épen most, hogy Pest, Bihar, Komárom és más vármegyék példájára s minden igaz magyar kívánsága szerint nyelvünket a közélet nyelvévé tegyük.1 Kazinczynak e szárnyaló prózáját, a melyben több hév van, mint verseiben s az ekkor kelt magyar versek legtöbbjében, a nemzeti elragadtatás sugalja ; de meggyőződése, a melynek valósításáért sorompóba száll, írói pályájából ered. Már a Hadi és más nevezetes Történetekhez márczius elején intézett soraiban 2 épen ily határozottan nyilatkozik meggyőződése, midőn még csak elvétve lehet hallani a vármegyék hasonló értelmű szavát : a közügyek nyelvének a magyarnak kell lennie ; ez teszi nemzetünket nemzetté, s így olvad bele a köztünk lakó idegen. Múlhatatlanúl megkívánja, hogy az iskolában magyar legyen a tanítás nyelve, a mi semmi akadályba nem ütközik, hisz már Debreczen, Sárospatak, Losoncz s az egész Erdély készségesen megteszi az erre való előkészületeket. Kazinczy először hivatkozik az irodalomra, mint nemzetfentartó tényezőre s először sorakoztatja rendbe a magyar írókat, a kiknek munkája nemcsak megőrizte nyelvünket, hogy most már tagadhatatlanül alkalmas a közdolgok vitelére, hanem egyszersmind biztosítja is a további fejlődést. Egybe kell tehát forrnia minden magyarnak abban a kívánságban, hogy nemzeti nyelvünk uralkodó legyen a hazában. »Vétkezik a haza ellen, — kiált fel — a ki ezt a szent szándékot teljes erővel elő nem mozdítja ! a ki kész nem lesz ezért minden hasznát, előmenetelét feláldozni !« A maradék átkával fenyeget, ha a kellő alkalmat elszalasztjuk. Mint egész életében, most is vigyáz, hogy a magyart el ne zárja a nyugati népektől. Tudja, mily szükséges azok nyelvének ismerete s e szempontból sem hallgatja el meggyőződését. De »szemeink — úgy mond — mindenek felett oda légyenek függesztve, 1 A Prónay Lászlóhoz intézett ajánlás. Kazinczy F. Lev. II. köt. 82—84. 1-2 U. o. 45—47- 1-