Századok – 1914

Értekezések - VÁCZY JÁNOS: A nemzeti felbuzdulás (1790.) - 257

A NEMZETI FELBUZDULÁS (1790). 273 világoskék, veres posztóval beszegve s »aranysujtással a mértékletes illendőségig kihányva«.1 Az abauj- és borsodvármegyei koronaőrző sereg május 19-én érkezik Pestre s 21-én déli 12 órakor váltja fel a pozsonyi és nyitrai őrálló vitézeket a prímás és számos főrend jelenlétében Orczy László b. vezetése alatt. Már az úton elhatározza a két csapat, amint Péczelen összetalálkozik, hogy együttesen teszi a szolgálatot. Kazinczy, Bárczay Ferencz, Bónis Zsigmond, Soós János, Boronkay István és Darvas János földieivel együtt áll őrt a szent korona mellett s élénken figyeli, hogy a hazafiúi lelkesedés árja mennyire magával sodorja az egész nemzetet ; hogy az öregek is egy szívvel-lélekkel osztoznak az ifjak elragadtatásában. Meghatja őt is, amint Biharból a galambősz Beöthy Imre és Domokos Lajos díszmagyarba öltözve, kivont karddal áll őrt vármegyéjök ifjúsága között ; vagy a mint Szabolcsból az aggastyán, de öles magasságú, torzonborz őszbajuszú Kállay Ferenczet látja, aki törődöttsége miatt lóra már nem ülhet s gyalog vezeti vármegyéje díszes zászlóalját a budai várba, kezében tartva családja ősi buzogányát, a vezéri méltóság jelképét.2 Az örömmámor e zajló áradatában elkábítja minden, a mi Buda és Pest utczáin eléje tárúl. A nemzetnek önmagáról való megfeledkezése szégyenérzetét elnyomja a kigyúlt lelkesedés tüze, s a közeli mult sötét emlékei a biztató jelen s a reménnyel várt jövő képébe olvadnak. »Édes álom-e vagy valóság, a mit látok ? Hazámnak kegyelmes istenségei ! mi ez ily hirtelen ? ily véletlenül ? « — kiált fel elragadtatásában. — Nem az a nép tolong most Buda utczáin, a mely még csak az imént »nap-paizsok alatt, levont süveggel, feltornyozott hajjal, tarka strimfliben« járt-kelt ; a mely idegen nyelven mormogott ; a mely a boldogtalan idők aqua tophanájától megittasodva nemzeti lelkét megtagadta. Újjászületett ez a nép, ősei nyelvét gyönyörködve beszélve, ősei ruhájába büszkén öltözve, ősei szokásait egyszerre visszaállítva. Jól tudja Kazinczy, hogy a külső jelenségek nem csalhatatlanok ; de lehetetlen, hogy üres keblet takarjanak, midőn látja, hogy a magyar ismét feltalálja magát hazájában, s eltaposott nemzete kiemelkedik a porból, s az lesz, a mi ősei voltak : »szabad nemzet, tulajdon törvényeivel, nyelvvel, ruhával bíró nemzet«. Előbbi megaláztatásunk javunkra vált, mert 1 Hadi és más nev. Tört. 1790. évf. 3. sz. 2 Pályám Emlékezete (Magyar Remekírók, VII. köt.) 291. 1. Századok. 1914. IV. füzet. I8