Századok – 1914

Értekezések - VÁCZY JÁNOS: A nemzeti felbuzdulás (1790.) - 257

27 2 VÁCZY JÁNOS. logia szerkesztését, sőt Aranka György és Aszalay János fordításának (Júlia levelei, Lessing meséi) kiadását is. Sürgeti az ifjú Szilágyi Sámuelt, hogy apja fordítását, a magyar Henriast, küldje hozzá kéziratban, oly pompásan szándékozik kiadni, mint a Bácsmegyeit, és a jövedelemből a nagytekintélyű superintendens sírjára emléket állít.1 Főuraink közül többeket belevon az irodalomba, hogy példájok a nagyközönséget is magával ragadja. Egész tervet készít Széchenyi Ferencz gr. számára : mikép gondolja ő irodalmunkat emelni ; majd meg Prónay László b. áldozókészségét akarja szintén a közszellem érdekében gyümölcsöztetni. Keresve keresi az ország legtávolabbi vidékein lakó írókkal is az érintkezést, számontartja működésük természetét, kész vagy készülő munkáikat, hogy alkalmas időben a közönség elé vezesse őket s érdeklődést keltsen irántuk az olvasók körében. A merre megfordúl, mindenfelé hinti a művelődés magvait szóval és tollal, rábeszéléssel és példájával. S bár nem tartózkodik bírálatot mondani a legnépszerűbb művekről sem, ha a tömeg ítéletével homlokegyenest ellenkezik is, még most könnyen szemet húny a kezdő írók fogyatkozásai előtt, mert az egész irodalmi tevékenység legfőbb czélja a fogékonyság ébresztése s fokozása. »A mit — írja Ráday Gedeonnak — a legmunkásabb szorgalom tehet, azt én megteszem ; és biztat is a reménység, hogy valaha nevemet nem fogja szégyenleni a haza.«2 Munkakedvét természetszerűleg fokozza olvasóinak dicsérete. Nemcsak Prónay László b. mondja őt »szentelt magyarnak«, a kihez ha két-három hasonló férfiú élt volna a múltban : »most virágjában volna nyelvünk s vetekedne a most uralkodókkal« ; nemcsak Teleki Sámuel gr. dicséri a nála összegyűlt társaság előtt, hanem Molnár János szepesi kanonok is azt ítéli róla, hogy fordításaival minden magyar írót megszégyenít. Nagy-Várad »közönségesen gyönyörködve olvassa«. Fejérváry Károly is várva-várja kiadott és kiadatlan munkáit s azért örül Kazinczy hivatala emelésének, hogy ez »módot és alkalmatosságot nyújt elmébeli fáradságát és tehetségét nagyobb mértékkel az okos világgal közöltetni«. A pozsonyi kispapok lelkesedve ölelik keblökre, s Döme Károly az utána küldött epigrammban fejezi ki távoztán érzett fájdalmát.3 A Mindenes Gyűjtemény szerkesz-1 U. o. 322. 1. 2 U. o. 192. 1. 3 U. o. 259., 521. II. köt. 25. 1.