Századok – 1914

Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1913-ban 1-78

4 DR. DÉZSI LAJOS. volna ellen a minden órán várható ostromnak, azért a kapitány minél gyorsabban ki akarta azt javíttatni s Wathaynak kellett embereivel robotmunkára hajtani a szomszéd községek szegény lakóit. Alighogy visszatért, Hasszán basa csakugyan ostrom alá fogta a várat. A hajdúk az ostrom hírére, csapatostúl szöktek el a Szigetvárosból s a példát követte a katonák egy része. Az ostromoltak e miatt a belső várba vonultak. Huszonnyolcz napig állották itt az ostromot s ekkor a német őrsereg, a magyarok tudta és megkérdezése nélkül, feladta a várat. 1602 aug. 29-én a várfal egy törésén egyszer csak tódultak be a janicsárok, meg sem várva, míg az őrség elvonul. Wathay lovon ülve a kapu felé törekedett, de a nénietek úgy odaszorultak, hogy nem vergődhetett keresztül rajtok, a nagy tolongásban lova lába se érte a földet. Ekkor leszállott róla s kiabálva »hol a basa hite ? « visszafordult, vagdalkozva jobbra-balra. Sok kivont kard meredt felé, de három sebbel mégis keresztülvágta magát a janicsárseregen s így a tolongásból kimenekülve, egy puszta ház falánál leült pihenni, maga mellé téve fegyverét. De a pihenésre nem hagytak neki időt. Két janicsár odaugrott s mielőtt fegyveréhez kaphatott volna, megfogták s a többi rabokkal együtt az aga sátorához vitték. Ott éjjel szekerekre rakták őket s Budára szállították (szept. 1.). Budán előbb egy »boltba«, majd a csonkatoronyba zárták, nehéz vasat verve lábaira. Később, késő este hajóra raktak huszonnégyet közülök s a Dunán alászállították Nándorfehérvárba (szept. 29.). Wathay is köztük volt s vele is csak úgy bántak, mint a basa többi foglyaival, kiket a nagy tömlöczben őriztek. A sok szenvedés közepette sokszor gondolt a menekülésre. Egyszer kiszabadította lábait a bilincsekből, de egy német rab elárulta. Szerencsésebb volt egy másik kísérlete, midőn egy renegát magyar janicsárruhát szerzett neki s abban (1603 máj. 4.) kimenekült a várból s szerencsésen eljutott a Dunáig. A parton egy gazdátlan csolnakba szállva, vígan evezett rajta egész a Temes torkolatáig. Már azt hitte, hogy megmenekült s midőn szántóvető embereket látott, gyanutlanúl közeledett feléjük. Pedig egy basa szántatott ott a ráczokkal s megfogatta az éhségtől, szomjúságtól és hidegtől félholt szökevényt. Most Temesváron egy hodzsa őrizete alá került, a ki vasat veretett nyakára s lábára. Kínos helyzetében a szökést forgatta szüntelen fejében, 10 nap múlva ez már-már ismét sikerült, de őre, a hodzsa szolgája utána ment s megszólí-