Századok – 1913

Értekezések - DR. DÉKÁNY ISTVÁN: A művelődéstörténelem problemájához - 81

88 DR. DÉ KÁN'Y ISTVÁN. methodologiai vitának jelen sajátszerű természete előttünk álljon, meg kell kisérelniink e viták nézőpontjait röviden vázolni. Volt kor, a midőn a történetírók, az »orthodoxok«, mondják a modernek, az ifju-Rankiánusok, epigonok, mondja kicsinylőleg Lamprecht, a források milliónyi adatának, hihetetlen halmazának »fullasztó légkörében« éltek — így mondották akkor, midőn a historismus jelszava, mint vád először lépett fel. Ez volt a részletkutatások kora, a bámulatos szorgalomé. Idők multával a történelem irodalma megváltozott annyiban, hogy a rengeteg forrás mellé hasonlókép hatalmas tömegű forráskritika, részletkutatás járult. A történelem hatványozá anyagát ; de nem hódítá meg. Sőt évtizedeken át lemondással nézhettük képtelenségünket, hogy ezek alapján egy egységes történelmet, össztörténelmet állítsunk össze, mert lexicalis összeállításokat, vagy collectiv munka mozaikját nem nevezzük történelemnek, azaz a »történelmet magát« megírjuk. Ilyesféle volt pl. a Revue de synthèse historique álláspontja. Még most is, örvendetes jelenség egy szempontból, a történetkritika stádiumában vagyunk, a mint hogy az sohasem szűnhet meg nézetünk szerint. Űj anyaghoz új kritika mindig szükséges. De a sociologiai propaganda ezzel kevéssé törődve annak átlátását hangoztatja, hogy az emberi tudás egysége mást is követel, mint részleteket, szélesebb összehasonlítást, synthesist. Fontosabbá váltak nagy összefüggések, a melyekkel szemben a források részletei más értéket nyernek. Felhangzott a jelszó : fel kell szabadítani a történelmet a források tömeg uralmával szemben és közelebb a történelem pontos logikájához, de egyszersmind merészebb reconstructiókhoz. A midőn a történelem »emancipatiója« lesz czélunk, midőn általánosabb összefüggés alkottatik a legtávolabbi és legújabb történet között, akkor a mult története a jelenig ér és ép oly összefüggőleg áll szemünk előtt a mult, mint áll a jelen, egyszersmind lehetséges az is, hogy a múltból a jelent megértsük ép úgy, mint a jelenből a multat, mert a kettő egységgé lesz. A forráskritikusnak az tényleg kevéssé tűnt fel, hogy a kútfőírót más értékelő szempont vezérli, mint a történetírót. A források írói előtt minden »akkor«, vagyis »egyszer« fordúl elő s így azt »úgy« írják le minden változatával. A történetíró is egyszer lefolyó össztörténetet talál, és nem a hasonlót keresi, hanem szintén az egyszerit, a tényt mint unicumot,1 s így némi hasonlóság van a kettő között, bár az értékélés szempontja teljesen különböző. 1 Bőv bben megvilágítottuk A természettudományi módszer befolyása a modern történelem-filozófiára ez. értekezésünkben. 1910. II. rész.