Századok – 1913

Tárcza - Szerémi: Kalászatok a Forgách-család történetéhez 703

704 tí.kcza. számos gyermekeit. Kilenczet a szöveg a családfával egyetértőleg sorol fel, de a tizediknél a szöveg Júliát említi, Bertalanfy nejét, a családfa pedig Judithnak nevezi Bertalanfynét. Forgách Péter nyitrai főispánnak mondatik 1403-tól 1422-ig a 101-ik lapon, a 103-ik lapon pedig csak 1409-től kezdve főispán ; mi itt a való ? A 101-ik lapon olvassuk, hogy nevezett Péter szep­temberben Tibor vajda alatt harezol és itt a Tört. Tárt (1907. évf. 32. 1.) idézi, de itt csak Péter főispánsága van említve ; ezenkívül Nyitra vármegye monographiája idéztetik, de ez utóbbi nem jön történelmi kútfőszámba. A 604-ik lapon egy kis pongyolaságot árulnak el a következő szavak : Forgách Ádám gróf fia (így) 1663-ban született stb., neve nincs kiírva ; a Marschall-nak tudjuk, hogy három fia volt a családfa szerint. Az nem szolgál mentségül, hogy a narratioból kivehetjük, ki értetődik alattomban. De itt még e mulasztáshoz egy másik hiba is járul. A szövegben olvassuk, hogy 1707-ben junius 8-án halt meg Pozsonyban s hogy eltemették Rajkán ; a családfán azon­ban az elhalálozási jel : a kereszt, 1716-hoz van illesztve ; hát ez genealogushoz illő pontosság ? Az 1707-iki elhalálozási évnél néhány sorral tovább olvassuk, hogy 1714 táján vehette el második nejét, báró Walterskirchen Eleonorát, a ki 1746-ban halt el Rajkán. Ebből következtethetjük, hogy a legelső évszám első neje halálára vonatkozhatik ; ezt vilá­gosabb stílussal el lehetett volna kerülni. A családfa ezen Ádám­nál tíz gyermeket mutat fel, de második nejétől egyetlen leánya, Johanna született. Az is egy kis pongyolaságra vall, hogy ő nincsen a többi gyermekek után mint legifjabbik a családfán, hanem közöttük (604-ik lap). Ugyané lapon olvassuk : Forgách Anna és Éva, Ádám leánya (így), gyermekkorukban haltak meg. Már most kinek gyermekei ezek ? Ügy a Marschallnak, valamint fiának, Ádám­nak, egy Anna nevű leánya látható a családfán, ellenben Éva nevű gyermeke nincsen egyiknek sem. Szeretnők a rendszert ismerni, mely a szerzőnek irányúi szolgált. Forgách Károlynak, a József fiának (a ghymesi ágból) egyik­leánya, Antónia, Fáy Jánosné, a szöveg szerint 1788-ban született, a családfán pedig születési éve 1823, tehát atyjának, a ki 1735 körűi született volna, mintegy 88-ik évében ; a szöveg azonban halálozási évét teszi 1823-ra. Ezzel is csak az bizonyúl be, hogy az egész munkán végig vörös fonálként vonul azon könnyedség, a melylyel szerző a genealógiai adatokat kezeli, a szakma barátainak bizonyára nem csekély boszuságára. A Forgách-család rokoni kötelékei, ha fel is vannak sorolva, gyakran puszta névnél egyebet nem nyújtanak. Pedig sokszor •érdekes volna tudni azon családnak közelebbi viszonyait, a melylyel

Next

/
Oldalképek
Tartalom