Századok – 1913

Értekezések - DR. MADZSAR IMRE: Szent Gellért nagyobb legendájáról 502

SZENT GELLÉRT NAGYOBB LEGENDÁJÁRÓL. 515 a kis legenda szövegéhez. A liivatalos egyliáz tehát századokon keresztül a kis legendát tartja az eredeti, hiteles Gellért-legendának. Más redactióról semmit sem tud.1 Bármily sok történeti emlékünk pusztult is el, hihető-e ily körülmények között, hogy az állítólagos elveszett redac ti ókról semmiféle közvetbn emlék nem maradt ? A breviáriumokból meríthető tanulság tehát egyfelől elég jó positiv bizonyíték a kis legenda régisége 2 és eredetisége mellett, másfelől negativ bizonyíték avval a régibb föltevéssel szemben, hogy a "nagy legenda volna az eredeti Gellértlegenda, valamint azon kísérletekkel szemben is, melyek elveszett redactiók föltételezésével igyekeznek a Gellért-legenda kérdéseit megoldani. Müller magyarázatában a »Valter-legendá«-n kivűl még egy másik, hypothetikus redactio is szerepel. Említettem már, hogy Kaindllal együtt a nagy legenda bevezető fejezeteit egy velenczei átdolgozónak tulajdonítja, a mely esetben kellett léteznie a nagy legenda egy olyan, eredeti alakjának is, melyben ezek a részek hiányoztak. Teljesen jogosultnak tartom a nagy legenda bevezető fejezeteiben (1—4.) előforduló velenczei vonatkozások figyelembevételét, épúgy, mint azoknak a helyi nyomoknak tekintetbevételét, melyek a 10. fejezettől kezdve világosan egy csanádi szerzőre mutatnak. De azok a fejezetek, melyek e Velenczére, illetve Csanádra mutató részek közé esnek, nemcsak tartalmilag, hanem mintegy földrajzilag is összekötik őket, a mennyiben Gellértnek Magyarországba való utazását beszélik el. Elbeszélő részletessége miatt, nem is szólva a Kaindl által említett kifogásokról, szintén későkorúnak kell tartanom e leírást. De ebben az esetben, a sűrűn előforduló helyi vonatkozások (mint Zára, Novigrad, Verőcze említése stb.) miatt, csak oly szerzőtől származhatott, a ki a színterűi szolgáló délnyugati vidéket jól ismerte, volt. így tehát a helyi vonatkozások teljes figyelembevételével vagy három külön szerzőnek kell tulajdonítanunk a nagy legenda keletkezését, vagy pedig, a mi egyszerűbb, e három írót egy 1 A benozés breviárium 1519-i kiadásának (Breviárium ordinis saneti Benedicti de novo in monte pannonié Sancti Martini: Ex rubrica patrum mellicensium summa diligentia extractum. Venetiis 1519. jpag. 415.) szerzője talán ismerte a nagy legendát. Ezt sejtetik következő interpolatiói : »(Gerardus) tendebat per таге ad orientem. Sed divina ordinatione vento ßante contrario . . . Quem (Stephanus) ubi ex moribus ас scripturarum documentis bonum christi odorom fragrare intellexit... (in Bél)ieiuniis dictaminiímque exeroitiis deditus«. 2 A velenczei Szt. Márk könyvtárban a kis legendának egy XII. századi kézirata van (cod. 117.). Bizonyára ezt idézi Karácsonyi (Századok. 1892. 134.), mint »a Szt. Márk könyvtár 1180 körül irt példánvá«-t. 33