Századok – 1913

Történeti irodalom - Ferenczi Zoltán: A magyar irodalom története 1900-ig. Ism. Glatz Ernő 381

TÖRTÉNETI IRODALOM. 383 el a kellemes népszerű hangot. Viszont másrészről igaz az, hogy előadásának komoly tudományossága nagyban emeli értékét. Igen helyes, hogy fejezeteit jeles költői művek szemelvényeivel teszi változatossá. Annál dicséretesebb ez, mert régi énekeinkhez igazán nehezen lehet hozzáférni. (Miért maradt ki a Pesti gyerekek utczai éneke ? !) Az újabbkori poéták aesthetikai értékelése is sokkal élénkebbé s melegebbé válik, ha egy-egy beiktatott költemény igazolja az értekező dicsérő szavát. Az 1664—1825. terjedő korszakot tárgyaló fejezetek között különösen sikerült a megújhodás általános jellemzése s Kölcsey Ferencz méltatása. Ügy látszik, Pintérnek igen megkötötték a kezét, nagyon kevés helyivel rendelkezhetett. Csakis így magyarázható néhány bántó aránytalanság. Ányosról pl. 6 sort ír s két versszakot idéz. — Nem osztom azt a nézetet, hogy Csokonai »szerelmi dalaiban nincsen megrázó szenvedélyesség«. Ez természetesen felfogás dolga. Azt azonban már semmi körülmények között sem fogadom el Kisfaludy Sándorról, hogy : »Mint rövidlátó, szűkkeblű, dölyfös hősei : olyan volt maga a költő is. Kevély, merev, előítéletes.« Pintér a nemesi előjogokért lelkesülő poéták eszményeivel sehogy sem rokonszenvez. Subjectiv meggyőződéséről különben ritkán beszél, mindvégig tárgyilagos marad, még aesthetikai bonczolgatásokba sem igen bocsátkozik. Inkább idéz, hogy így az olvasó a költőről maga alkosson véleményt. Az 1526—1664. terjedő irodalmat Kardos Albert ismerteti. A mit itt a protestáns korról általában, a vallásos irodalomról s Balassa Bálintról mond : az szórói-szóra megvan a Beöthy-féle »Képes Irodalomtörténet« megfelelő fejezeteiben. Anyagát műfajok szerint csoportosítja. Ennek bizonyára van előnye, de igen kellemetlen oldala, hogy egy emberről több helyütt beszél. Pázmányról, Apáczairól s Szenczi Molnárról bőven s megkapó erővel szól, de a kisebb jelentőségű írók rajza szétfolyó : nem elég egységes. Ezt a szaggatottságot még növeli az ügyetlen szedés ; ugyanis minden legkisebb fejezetnek is külön czíme van. Egyáltalában nem találom szerencsésnek, hogy annyi másodrangú íróról és műről történik e részben említés. A puszta név, vagy könyvczím alig több a semminél. Szakembernek nem elég, nagyközönségnek nem kell. Inkább a kurucz költészetnek kellett volna hét oldalnál többet szentelni. A XIX-ik század a magyar irodalom virágkora, a lángelmék valóságos torlódása. E században irodalmunk bámulatos termékekkel ajándékozta meg a nemzetet. Ez a mi fénykorunk ! Szellemi életünk e culminatiója rendkívül érdekes ; sokat reméltem e korszak tárgyalásától. Keserű csalódás ! Egy 13 év előtt megjelent s akkor is elhibázottnak tartott mű támadt fel újra. Valóban az a 211 oldal, a mely »A XIX-ik század magyar irodalma Széchenyi fellépésétől a