Századok – 1912

Történeti irodalom - Bártfai Szabó László: Válaszom Horváth Sándornak és Friedreich Istvánnak 785

798 TÖRTÉNETI irodai.om. A vasút, a villany, a telefon mai korszakában is, midőn az egész világon azonnal tudomásra jutnak az események, liányszor és hány­szor megesik, hogy többé már nem szereplő egyénekről azt sem tudják sokszor, hogy élnek-e még ? Mint kellene tehát érthetetlen jelenség­nek tekinteni, hogy Hermannus nem tudta, hogy mi történt Gizellá­val és mi történt egy női zárda belsejében, melynek lakói akkor még inkább el voltak zárva a külvilágtól való érintkezéstől, mint ma. Ha azonban Ambrózynak szabad csodálkozni a fölött, hogy a nagyhírű Reichenauban a nagyképzettségű Hermannus mit sem tud és mond Gizellának apáczavoltáról (bár az erről való értesültség semmiféle okozatos kapcsolatban sincs Reichenau nagy hírével és Hermannus nagy képzettségével), talán viszont Ambrózy nekünk is megengedi, hogy mi is csodálkozhassunk és pedig — még inkább — a fölött, hogy miként lehetséges az, hogy Magyarországon az István által alapított püspöki vagy apáti székeken nem akadt püspök, nem akadt apát, ki tudott volna arról, ki feljegyezte volna, hogy mi történt Magyarországon István király özvegyével, II. Henrik császár nővérével, kinek döntő része volt a magyaroknak a keresztény hitre térítésében ! Bármily pusztuláson mentek is át a levéltárak, nem maradt volna fenn egyetlen egy adat a püspökségek, az apátságok feljegyzé­seiben, hogy a magyar királyságot, a magyar keresztény egyházat megalapító nagy királynak özvegye meghalt, hogy eltemettetett, hogy sírhelyet Veszprémben adtak neki ? ! Nem hallgathatjuk el a következőket sem. István és Gizella kétségtelenül azért jelölték a trónra Pétert, mert benne látták azt, ki biztosíthatja a kereszténység művét és ezzel a magyar királyság létezését. A többi királyi herczegben nem bíztak, vájjon nem fog­nak-e megtévelyedni. »A nagy, bölcs és szent« államférfiú, ki Pauler szavai szerint »minden ízében magyar volt«, ki erős kézzel és meg­fontoltság után hajthatatlan akarattal vitte keresztül nemzete fenn­állásának biztosítására az ország új szervezését, nem vonakodott — az akkori idők felfogása szerint — attól az elhatározástól, hogy az Árpád-fiúk sérelmével és a rokonság kötelékeinek félretételével Péter trónrajutását az által biztosítsa, hogy egyik unokafivére Mihály fiának, Vazulnak szemeit kitolassa, másik unokafivére, Szár László fiait pedig száműzze. Ámde Péter semmi részben sem váltotta be a reményeket, melyeket hozzá fűztek. Teljesen elidegenítette magától a magyarokat s kegyetlen viselkedésével, mely Gizellát és a püspö­köket sem kímélte, kik közül kettőt elkergetett, hozzájárult ahhoz, hogy a pogányság újra felütötte fejét, hogy az elégedetlen magyarok Aba Sámuelben új királyt választottak, majd visszahívták Szár László számkivetett fiait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom