Századok – 1912

Történeti irodalom - Ferenczi Zoltán: Rimay János (1573–1631). Ism. Kováts Antal 524

526 történeti irodalom. 526 gyűlésen a magyarországi rendek a portára küldendő követjökűl választják. Tulajdonkép most a török fegyveres pártfogásának megnyerése a követség czélja. Bethlen részletes utasítással látja el a követeket : miként igyekezzenek a szultánt felvilágosítani, Bethlen zászlóbontásának az ő érdekeit is gyámolító fontosságáról s a császár követeinek hazabocsátásáról. Természetes, hogy Bethlennek elsőrangú érdeke a török pártfogását biztosítani, s már csak e körülmény is azt mutatja, hogy Rima y ügyességéről igen jó véleményt táplált Bethlen is, a ki főleg Vácz átadását akarta elodáztatni a követséggel, hogy a magyar rendek előtt népszerűségét megőrizze. Rimay és társai azonban a budai pasával nem boldogulhattak. S midőn a követség kedvezőtlen körülmények közt végre Konstantinápolyba ér, Vácz erőszakos elfoglalása megváltoztatja a dolgok folyamatát s látszólag Bethlen részére hajlítja a török politikát. Rimay és Dóczy leteszik az esküt arra nézve, hogy a porta nélkül Bethlen nem köt békét a császárral, s így a porta a magyaroknak nyújtandó segély mellett dönt, a mi az erdélyi fejedelmet a császárral megkezdett alkudozások megszakítására serkenti. Csakhogy II. Ferdinánd követe ügyesen ellensúlyozza Rimayék eredményesnek látszó működését, a mit Rimay későn vesz észre s elkedvetlenedve hagyja el a portát. Bethlen többé nem él szolgálatával, s Rimay sem sokat törődik Bethlen ügyével. Nem lehetetlen, hogy az ifjú Thurzó Imre halála is közrehatott Rimay pártállásának megváltoztatására ; de az is lehet, hogv a fejedelem egyszerűen mellőzvén, Rimay elkeseredve vonult vissza alsósztregovai magányába s nem igen érzett vágyat a nyilvános szereplés izgalmaira. Mind e mellett a szőnyi békében vármegyéjének biztosáúl működik közre, naplótöredéket is hagy hátra, de országos érdekű munkát többé nem végez. Szerzőnk Rimay irodalmi műveit — úgy szólva — egyenkint ismerteti, néhány helyes észrevétellel kísérve költői és prózai darabjait, de irodalomtörténeti helyének szabatos meghatározásával adós marad. Rimay Balassának legnevezetesebb tanítványa, költői gondolatainak s versidomainak egyenes örököse. Nem méltatlan hozzá. Szerelmi, hazafias és vitézi verseiben mintegy a XVI-ik század nagy lyrikusának eszméit ápolja, vallásos és tanító költészetével pedig a XVII-ik század általános felfogását hirdeti. Működése tehát mintegy összeköti a két század irodalmi, hazafias és általános emberi törekvéseit. Nem oly kiemelkedő alak, mint Balassa vagy Gvöngyösy, hogy Zrínyit ne is említsük ; de korában számot tesz, kortársai sokra becsülik, s az irodalomtörténetírók régebbi véleménye kétségtelenül nagyban módosúl Radvánszky B. b. kiadása nyomán. Ez újabb