Századok – 1912

Értekezések - KRAJNYÁK EDVARD: Egy cseh történeti folyóirat - I. közl. 279

egy cseh történeti folyóirat. 287' A második apologia két részből áll : a szövegből és mellékletekből. A szöveg tartalmilag két különböző részre oszlik. Az első fele tulajdonképen a kisebb apologiának bővített átdolgozása. Mindjárt az elején kitűnik a czél, a melyet a cseh rendek az apologiával elérni akarnak, t. i. kimutatni, hogy 1. mindazt, a mit a rendek ezen ügyben elhatároztak, a tűrhetetlen vallási sérelmeiktől kényszerítve tették, hogy nagyobb bajokat elkerüljenek; 2. ő Felsége kir. méltóságának csorbítására irányuló újításokra soha senki sem gondolt. A huszita kortól kezdve akarja az irat a cseh egyház történetét rajzoln;. Azonban részletesebben csak a Rudolf-féle felséglevél kiadása után ecseteli az egyházi és politikai állapotokat s felsorolja a protestánsok elszenvedett sérelmeit, a melyek ellen hasztalanúl szólaltak fel. Mikor az 1618. évi országgyűlés megnyitása előtt megjött a császári levél, a mely a »védőket« lázadóknak nyilvánította ki, nem maradt egyéb hátra, mint hamar cselekedni s erélyesen fellépni mindennek legfőbb szerzői, Slavata és Martinic ellen. Az apologia most terjedelmesen ezek ellen fordúl, feltárva hosszú bűnlajstromukat. A defenestratiót »ősrégi szokásnak« mondja, a melyre példákat találni az izraelitáknál, Rómában s más népeknél ; a büntetést pedig a bűnösök megérdemelték. Az apologiának már irodalmi értéke is jelentékeny, a mennyiben megírásában Budovec Venczel, a híres »cseh testvér« is részt vett ; de nagyobb a történeti jelentősége. A bevezető rész a leggyengébb, történetileg értéktelen. Nagyobb jelentőségre csak ott emelkedik, a hol Rudolf utolsó éveihez és Mátyás uralkodásához jut. Itt észre lehet venni az íróknak azt a törekvését, hogy Rudolfnak türelmességét Mátyással szemben kiemeljék. Markus ítéletét ezen apologiáról e szavakba foglalja össze : Űgv látszik, hogy a protestánsokon elkövetett minden sérelem ellenére el kell ismerni, hogy ezek nem voltak oly jellegűek, hogy azokat nem lehetett volna mérsékletesebb úton megszüntetni, mint véres forradalommal. Bármennyire mentegeti is az apologia a rendek tettét, s járul hozzá az ő megértéséhez, mégis csak nehezen lehet állítani, hogy tettleg igazolja is. Néhány vezér kezében a rendek többsége puszta báb és politikájuk eszköze volt. A mi a rendeket igazolta, az inkább tragikus sorsuk volt, mint az apologia. A directorok abban bizakodtak, hogy az apologia harczol értük a külföldön, avval a reménynyel biztatták magukat, hogy hatalmas barátokat szerez nekik, holott azok, a kiknek szánva volt, egyáltalán nem is olvasták. Az apologiák felette későn jelentek meg, oly időben, mikor a küzdelem már teljesen kifejlődött, mikor a felek már teljes határozottsággal szétváltak. A külföldi olvasó nem találta bennük