Századok – 1911
Értekezések - ZÁKONYI MIHÁLY: A Buda melletti Szent-Lőrincz pálos kolostor története. - III. közl. 686
A BUDA MELLETTI SZENT-LŐRINCZ PÁLOS KOLOSTOR TÖRTÉNETE. 695 délről a Szűk-utcza (vicus strictus) nyugat felől pedig Ozorai. Pipo temesi gróf voltak a szomszédai.1 Ezzel a házzal azonban nem csináltak valami szerencsés vásárt a pálosok, mert egy százados pert vettek vele a nyakukba ; 1425-ben kezdődött és még 1494-ben sem lett vége. 1494 márczius 11-én Egerváry László tárnokmester Ulászló király személyes jelenléti bíróságához küld át egy pert ; azonban ő elé is fellebbezés útján jutott. Még 1489 november 20-án kérte Hédervári László tárnokmester a tárnoki szék elé Buda város bíróságától.2 Az utóbbi át is utalta ezt a tekintélyes nagyságra felgyűlt pert. E szerint 1488 febr. 6-án, mikor törvényt ültek, megjelent a város bírósága előtt Sebestyén deák, az ó-budai apáczák prókátora és pert indított aí'pálosok ellen egy ház miatt, mely a Szent Pál-utczában, a veszprémi és székesfehérvári káptalanok házainak szomszédságában feküdt.3 Ezt a házat néhai Laczkfi István nádor vette feleségének, Annának pénzéből, Anna asszony pedig férje halála után az ó-budai apáczáknak adta. Azzal vádolta Sebestyén a pálosokat, hogy ezt a házat, mely az előbbieknél fogva az apáczák jogos tulajdona, erőszakkal elfoglalva tartják. Ezzel szemben János, szent-lőrinczi pálos, kolostorának ügyvéde azt bizonyítgatta, hogy a kérdéses ház az ő jogos birtokuk, melyhez csere útján jutottak. 1397-ben Zsigmond király Czilley Hermannak adta, a ki aztán 1423-ban elcserélte a pálosokkal azoknak egy másik házáért a Szombat-utczában, melyet a király régi házának neveztek. Sebestyén deák erre kétségbe vonta Zsigmond király adományozásának jogos voltát ; felhozza, hogy annak idején Anna asszony tiltakozott is ez ellen, mire Kusali Jakcs fia György tárnokmester vissza is állította őt annak birtokába.4 János hangoztatja tovább is a rend igazát, miközben hivatkozik arra, hogy az apáczák már 1452-ben is pereltek, de a per megszűnt. Állításainak igazolására végre is mindkét fél előhúzta okleveleit. Sebestyén előadta Stoyan Márk budai bíró levelét, melyben Anna, Graczer Frigyes leánya, eladja házát István nádornak és feleségének, Annának, 3300 forintért ; ez utóbbiak egymás közt oly feltétellel veszik meg, hogy az egyik fél halála után a ház a másikra marad.5 Felmutatja továbbá Sebestyén a budai káp-1 DL: 11384. 2 DL : 19604. 3 Azonos ez a ház Czilley Hermann volt házával, csak az utcza neve-és a szomszédság változott, miként a továbbiakból is kitűnik. 4 Eredetije is megtalálható DL : 8618. szám alatt. 5 Eredetije DL : 8111.