Századok – 1911

Tárcza - Téglás Gábor: Jung Gyula (1851–1910.) 70

70 TÁRCZA. volna akkor olyan absurd utópia, liogy a történelem az emberiség történetében az egységes, a változhatatlan, az örök törvényszerűséget felismerje és ha felismerte, miért ne vonhassa le annak tanulságait is ? DK. GÁBOR GYULA. JUNG GYULA. (1851—1910.)' Ismét kidőlt egyike azoknak a külföldi tudósoknak, a kik nem csupán irodalmi források alapján foglalkoznak hazánk múltjával, hanem közvetlen tapasztalatokból is öregbíteni igyekeznek tudásukat s meleg érdeklődéssel vesznek részt provinciális köveink tanulságainak kiderítésében. Jung Gyula, a prágai német egyetemnek 1910 junius 21-én, 59 éves korában elhalt tanára, gyermekéveit mint az absolutismus idejében 1854—1861-ig Besztercze, Szászváros törvényszékeinél és a nagyszebeni főtörvényszéknél alkalmazott ügyész és bíró fia — az erdélyi részekben töltvén, itt nyert benyomásaitól ösztönöztetve egész haláláig behatólag foglalkozott Dacia történetével is. Később szülőföldjére, Tirolba visszakerülve s tanulmányait az innsbrucki egyetemen végezve, a Raetia és Noricum hegyeiben fenmaradt római hagyományok folytonosságának analógiáit vélte Daciában is konstatálni. A göttingai egyetemen Wachsmuth s Berlinben Mommsen Tódor seminariumában a középkor mellett főleg a római epigraphia és földirati tudomány munkásává képezvén ki magát, 1876-ban már az innsbrucki egyetem magántanáraként Die Anfänge der Rumänen (Zeitschr. für oesterr. Gymnasialwesen XXVIII.), merészen szembeszállván Rössler Róbertnek azóta a hazai oklevélbúvárok által még teljesebben igazolt elméletével, az erdélyi oláhságot a római telepesek utódainak, s az oláh nyelvet a római időkben a föld népére erőszakolt latin-dialectus származékának nvilvánítá. Még szélesebb alapon foglalkozik ezzel a kérdéssel Römer und Romanen in den Donauländern ez. kötetének Daciát tárgyaló fejezetében (Innsbruck, 1877. 316. 1.). Az illyricumi provinciák társadalmi és művelődési alakulását nagy apparatussal fejtegető kötetnek leggyengébb fejezetét éppen a dáciai oláhság rómaiságának bizonyítgatása képezi, oly annyira, hogy az 1887-ben elkövetkezett második kiadásban az időközben szélesebb látókörhöz jutott író maga is szükségesnek látta lényegesen átdolgozni. Ez a máskülönben tartalmas és írójának alapos tanultságát előnyösen illustráló kötet szerzé meg neki a prágai német tud. egyetem rendkívüli tanárságát és historico-ethnographiai búvárlatait még tovább fejleszté Die romanischen Landschaften des römischen Reiches (Innsbrack) az 1881-ben kiadott testes kötete (574.1.). Ebbeli