Századok – 1911

Történeti irodalom - Szabó Dezső: Válasz Szekfű Gyula bírálatára 553

554 TÖRTÉNETI IRODALOM. 554 nem idézem. Érdekes konstatálni, hogy éppen ezt a három munkát követeli, illetőleg pontosabban, csak olyan munkákat, melyekre Huber hivatkozik. Legyen szabad e váddal szemben mindenekelőtt megjegyeznem, hogy itt nem valami rettenetes terjedelmű speciális munkák nem ismerésével vádoltatom, mert pl. Liske czikke mindössze öt oldal és ez se mind vonatkozik magyarországi dolgokra ; de utóvégre ez is komoly kifogás lenne, ha igaz volna. Mert e mulasztásomat a bíráló csak azzal bizonyítja, hogy nem czitálom a szóban forgó három írót. Azt hiszem, valamely írónak nem ismerésére nem elég bizonyság az, ha valaki nem czitálja őket, a mint pl. idézésük még nem bizonyság arra, hogy a bíráló olvasta is őket. Mert pl. Szekfü szerint nem használtam Herbersteint, holott könyvem 6. oldalán hivatkozom Kovachich Sammlung 1G6—67. oldalaira, a mi pedig Herberstein önéletírása. Tehát alaptalan volt az ellenem emelt vád és a vád a bíráló ellen bizonyít, mert azt mutatja, hogv ő nem Herbersteint, hanem Hubert nézte meg és mivel az a Fontes rerum Austriacarumban kiadott Herbersteint idézi, én pedig egy másik kiadást, siet irodalmi ismereteit kimutatni és rám fogni, hogy nem veszek tudomást Herbersteinról. így az állítása ellene fordul vissza és nem azt mutatja, hogy én nem használtam Herbersteint, hanem azt, hogy ő nem tudja, hogy Herbersteint már Kovachich kiadta. Ez pedig már nem gyanú, hanem tény. De lehet-e neki ilyenek után még jogosultsága arra, hogy az én irodalmi tájékozottságomról ítéletet mondjon ? Éppen ilyen alapos az oklevelek kiadási módja ellen emelt kifogása. A 60. számú oklevélnél. kifogásolja, hogy Fraknóira nem hivatkozom. Fölösleges is lett volna, mert Fraknói nem adta ki az oklevelet. Az 54. számú oklevélnél megjegyzi, hogy az már »olyan közismert műben is megjelent, a minő az Epistolae-Procerum Praytól.« Ezt én se tagadom. De ha Szekfű fáradságot vett volna magának a két szöveg összehasonlítására, látta volna», hogy az én szövegem az elején három, a közepén egy, a végén pedig két sorral hosszabb a Prayénál. Mivel pedig az egész oklevél mindössze 17 sorból áll, hat sor hiánya mindenesetre megokolttá teszi újra való kiadását. Másik vádja, hogy Marino Sanutót használom. Szerinte már Huber figyelmeztetett a velenczei követek esetleges elfogultságára. Megjegyzem, hogy Huber lépten-nyomon hivatkozik-Marino Sanutóra, tehát ha neki megengedi ezt Szekfü, -nekem is elnézhette volna, annyival is inkább, mert igaz ugyan, hogy Huber emel némi kifogásokat, de azt is megjegyzi, hogy e tudósítások hitelességét Andrea da Burgo, Herberstein és a pápai követ jelentések általánosságban megerősítik. Nem esett itt meg