Századok – 1911

Értekezések - GOMBOS F. ALBIN: Történetünk első századaiból. - I. közl. 497

504 Dit. GOMBOS F. ALBIN. grófságban, előbb I. Henrik (994—1018), aztán pedig Adalbert (1018—1055). A mi Szt. Istvánunkkal rokon, a magyarokkal barátságot tartó II. Henrik császár adományozásai mutatják, hogy uralkodásának végén a Lajtáig terjedő földet a németek már magukénak tekintik. Ennek okát — a mint már említettük — részint a kérdéses területeknek a magyarok részéről történt nagyfokú elhanyagolásában, részint Géza fejedelmünk és Szt. István királyunk bel- s külpolitikájában kell keresnünk. Gézát már uralkodásának első éveitől kezdve sokkal inkább elfoglalták a magyar nemzet életébe vágó reformok, semhogy a mindig bizonytalan keleti határvonal mentén előforduló súrlódások miatt nehéz munkájának sikerét bizonytalan kimenetelű háborúskodással veszélyeztetni kívánhatta volna. Még inkább elmondhatjuk ezt utódjáról, Szt. Istvánról, a ki alatt valóra válik a nyugati keresztény államok mintájára szervezett magyar királyság, a melynek berendezéséhez, a berendezés megszilárdulásához, az ellenhatásképpen támadt belső forrongások lecsendesítéséhez a hatalmas nyugati szomszéddal szemben feltétlenül békességre volt szükség. De ha ilyen körülmények között nem is követhette fegyveres megtorlás a németek merész előnyomulását, az ellenséges hangulat lappangva csak annál jobban megerősödött. A hivatalos barátság azonban, a míg a rokon II. Henrik élt, legalább külsőleg megvolt a két udvar között. II. Konrád trónraléptével egyszerre megváltozott minden. Az ellenszenv hivatalosan is ellenségeskedéssé fajul.1

Ennek legmélyebben fekvő okát a két ország megváltozott viszonyaiban kell keresnünk. A fiatal magyar királyság az elmúlt évtizedek alatt már biztos alapokra helyezkedett. Azok az okok tehát, a melyek a német barátság mindenképpen való megőrzését követelték, jórészt elenyésztek. II. Henrik halálával az erre emlékeztető szálak is elszakadtak. Szt. István, noha teljesen a béke embere volt, mintha felszabadult volna megkötött állapotából, egyszerre éberebb figyelemmel kiséri a nyugati határokon történő eseményeket. Az óvatos körültekintésnek valóban el is érkezett az ideje. Németországban II. Konrád személyében erős karú és nagyratörő uralkodó került a trónra. A mit gyenge előde egész életében nem tudott elérni, azt ő — úgyszólván — egy csapásra 1 Herimanni Augiensis Chronicon. Ad ann. 1030. (M. G. SS. V. 121.) : »Chounradus imperátor, iam dudum inimieitiis cum Stephano Ungariorum rege conflatis, Pannoniam petiit. . .« ; Viponis Vita Chuonradi imperatoris. C. 26. (M. G. SS. XI. 268.): »multae dissensiones inter gentem Pannonicam et Baioarios . . . factae sunt.«