Századok – 1911

Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: Thaly Kálmán emlékezete 481

482 DR. MÁRKI SÁNDOR. labb tagtársának : »Nemes szenvedély a történelem ; mennél mélyebben halad benne az ember, annál több élvet ad. En nagy barátja vagyok minden ifjú tehetségnek. Kevesen vagyunk, örülnünk kell egymásnak.« Irodalmi törekvéseimet, mikre a Századokban már 1869-ben útat nyitott, holtáig figyelemmel, jóakaratú tanácsokkal kísérte. Nemcsak akadémiai tagságra, hanem, élete alkonyán, arra is méltónak tartott, hogy társulatunk velem írassa meg a dicsőséges fejedelem életrajzát, melyet a nemzet mástól, mint tőle, nem várhatott. Meghatóan szép levélben tolmácsolta őszinte, igaz örömét, lelkének teljes megnyugvását, hogy a beláthatatlanúl nagy dologra vállalkoztam. Azonban — már munkám írása közben — legjobban annak a vallomásomnak örült, hogy »a bűvös Rákóczi-szeretet rám is átragadt, mint mindenkire, a ki ezzel a csodálatosan nemes és nagy emberrel huzamosabban foglalkozik és fogékony a lelke«. Majdnem betűről-betűre ismerem Thaly roppant irodalmi munkásságát ; rendre, apróra megvizsgáltam a kuruczok korára vonatkozó adatait. Könyvemnek, Rákóczi életrajzának megírása közben gyakoroltam is vele szemben a bírálat jogát és kötelességét. Éppen azért most már fölemelhetem könyveire szegzett pillantásomat, hogy lássam azt a lelket, a mely betűit megelevenítette. Látom a mosolygó tájékot, a komáromi Csép falut, a hol Thaly 1839. januárius 3-án született. Mindenkor édesnek, kedvesnek, szépnek, imádottnak nevezte szülőföldjét. Áldotta még a felleget is, mely pázsitjára sírja könyeit ; a fölkelő nap sugarait, melyek megaranyozzák halmait. Sokszor visszaemlékezett gondtalan gyermekkorára ; megpihent rajta, mint madár a zöld ágon, lepke a hajlongó virágon. Szállt, repült a lelke, mint kergetett sas, kedvesei, barátai felé, a kik ott éltek, az ősi, háborgó Duna partjain. Csak homályosan emlékezett tízesztendős korára, a szabadságharczra, mikor »vér folyt e mezőkön és őrtüzektől égtek a hegyek«. Gyermekifjan kérte a földmívest, kinek ekéje egy-egy csonka kardot vetett föl, beszéljen a kardról, a vele vívott csatákról.. De az öreg nem bántotta a hősök nyugalmát : inkább a maga sorsát siratta. Űgyis eljön az ideje, hogy a bajnokok tetteiről