Századok – 1911

Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - I. közl. 10

KÉT KÖZÉPKORI SÓBÁNYA-STATUTUSI. 27 nyásztak, szombaton külön két dénárnyi fürdőpénzt kaptak jutalmul. A miből az következik, hogy 100 darab kősónak hetenkénti kifejtése a lehetőség közé tartozott, csak megfelelő szorgalom kellett hozzá és ezt a szorgalmat akarta a külön két dénárnyi jutalom az emberekben felébreszteni. Tudjuk tehát most már, hogy az 1435. évi statútumban megállapított 8 dénárnyi, azaz mai pénzben 44 fillérnyi munkabér körülbelül egyheti szorgalmas és fárasztóan nehéz munka jutalma, a mi viszonylag csekély jutalom volt. Ha ugyanis összehasonlítjuk más egykorú munkabérekkel, látni fogjuk annak ijesztően csekély voltát, mert a heti 8 dénárból egy napra körülbelül Г4 dénár, azaz 74 fillér esett (a fürdős pl. napi 3 dénárt kapott), ezzel szemben például Pozsonyban 1439/40-ben a legkisebb napi munkabér 50 fillér, a legmagasabb 1 kor. 70 fillér volt.1 Igaz, hogy a sóvágóknál figyelembe veendők a természetbeli járandóságok is, mint az élelmezés, borajándék, sómeg posztójutalék, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy a munkabért a megfelelő minimumra felemelje. Ez a 8 dénárnyi heti bér csak egy esetben emelkedhetett, akkor ugyanis, ha a sóvágók új bánya megnyitására vállalkoztak. Ekkor természetszerűleg a munkabérnek magasabbnak kellett lenni, először azért, mert az új bányanyitásnál a sóvágók sok díjazatlan munkát voltak kénytelenek végezni (földásás, földhordás stb.), másodszor, ha nem lett volna a magasabb munkabér bizonyos fokban ösztönző eszköz, egy sóvágónak sem jutott volna eszébe az, hogy új bánya nyitására vállalkozzon. Ezért az 1435. évi statutum úgy intézkedik, hogy mindaddig, a míg az újonnan megnyitott bánya napi termelése az 1000 darab kősót el nem érte, vagy pedig, míg a tárna olyan tágas nem lett, hogy abban 10 ember kényelmesen dolgozhatott, addig a sóvágóknak minden 100 kősó kifejtéséért 13 dénárt (azaz 7T5 fillért) fizettek, a mi a rendes 8 dénárnyi munkabértételnek másfélszeresét teszi. Ismer azonban a statutum olyan esetet is, midőn a 8 dénárnyi munkabér látszólag a felére csökken. Ugyanis a tulkó nevű só, a mi nem volt más, mint >>a bányaakna fenekén felfeszegetett vastag sólap«, a melyet nem is mértek (»Sales maiores tulko vocati, qui mensurari non possunt«), tehát kifaragása egyenlő súlyú és nagyságú darabokra felesleges volt, így a kibányászása is gyorsan ment (v. ö. : Zolnai : OMevélszótár ; 1017. 1. Továbbá : Takács Sándor czikkét : Magyar Nyelv 1906. évf. 110. 1.) 100 darabjának kivágásáért csak 4 dénár járt. De 1 Mandello : Adalékok a középkori munkabérek történetéhez. 325. 1.