Századok – 1911

Tárcza - Gábor Gyula: Nordau és a történetírás. - II. 146

148 TÁRCZA. földbe többször vetett gabonának elsatnyulása s az állatfajok degenerálódása. (pl. fehér egér, unokatestvérek házasságából keletkező nyomorékok stb.) Már most tudjuk azt, hogy az ősember környezete a saját családja volt. A természet oltott tehát az emberbe egy ősi ösztönt, nielv részére a degenerálódástól való immunitást biztosította és ez az ösztön az önnön vérétől való undor. A fajfenntartást biztosító ezen ösztön kergeti a férfit, hogy magának idegen asszonyt keressen. A házasság első formája az asszonyrablás, itt kezdődik az emberi kultura, azt megelőző időben a tulajdon leányát, nővérét termékenyíti meg az ősember. Az persze nagyon valószínű, hogy az a hím, a ki asszonyt rabolt, nem hagyta ott azokat a vagyontárgyakat (?), a miket a nő körül talált, hanem leütötte az ellentállni nem tudó hímeket, kikhez a jövendőbelije tartozott és összeszedte azoknak minden ingó-bíngóját. Egy szóval a menyasszonya mellé hozzálopta a —• hozományt is. De a tulajdonképpeni ösztön, mely őt ilyetén leánynézőbe űzte, nem a kapzsiság volt. A mi azonban Nordau azon nézetét illeti, hogy a történetírás a Parasitismus tudománya, az a legszélesebb körökben talált visszhangra. Az idők jele ez, támadás az, az uralkodó osztályok ellen. Pedig ez sem alapos. A megczáfolására elég egy kis prókátori fortély. Tagadom, — persze csak fortélyból — hogy a múltban parasitismus létezett volna. Nordau állít, ő köteles bizonyítani. Mivel bizonyítja a parasitismus létezését ? Természetesen magával a történelemmel. De a történelem a történetírás útján jutott el hozzánk, tehát in ultima analysi a történettudomány adja Nordaunak a bizonyítékot. (Ezek szerint hát mégis szűr le a történelem igazságokat ? Jó lesz ezt leszögezni !) Ámde ha így van a dolog, akkor a történelem nemcsak hogy nem a parasitismus tudománya, hanem ellenkezőleg az a tudomány, mely a parasitismust leleplezte ! Egyébként Nordau művének az a része, mely a történelemmel foglalkozik, csak keret, csak maszkja annak az éles támadásnak, melyet az anthropocentrikus világfelfogás és az istenhit ellen intéz. Szerinte csak egy igaz tudomány van, a természettudomány, ez pedig nem jogosítja fel az embert arra, hogy magát a teremtés középpontjának tartja, holott alapjában véve semmivel sem különb, mint egy ázalag. No te szegény »homo sapiens«, a kiről a jó öregek azt regélték, hogy a természet neked kiváltságképpen : >>os sublime dedit, coelumque tueri«, hogy felnézhess az égre, vagy miként Tóth Béla megjegyzé, hogy kiváltságod a többi élők fölött, hogy nevetni is tudsz, míg az állatok mindig szomorúak — most rögtön szállj le az önmagadnak alkotott trónusról ! Ámbár, ha éppen kedved van megkérdezni más természettudóst is, hát ajánlom a jó német Bölsche munkáját (A bacillustól a majomemberig) és a legszigorúbban tudományos alapon megírt fejezetekből eljuthatsz nemcsak az anthropocentrikus,