Századok – 1910

Történeti irodalom - Tóth Sándor: Észrevételek dr. Iványi Béla úrnak »Sáros vármegye monographiája I. köt.« című művemről írt bírálatára 856

862 TÖRTÉNETI IRODALOM. bíráló akarva nem látta meg. Tovább a nemesi asszonyokkal van baja, meg a nemesi lajstromot a felében selejtesnek mondja. Tényleg : a czím kijavítandó, mert nem családtörténetet írok. Azokat a családokat állítom össze, a melyek a birtoklás vagy közéleti szereplés szerint fordultak meg a vm. földjén. (Ide vonatkozó álláspontomat a III. kötetben fogom kifejteni.) De azért Gidöngidössy, a kit egyszer így, másszor G—Szabónak, harmadszor pedig Gidössy-nek ír a vm-i jegyzőkönyv, mért legyen Gyöngyössy? S (356. 1.) »(Korvin) János 1802-ben« mért volna sajtóhiba, mikor más a »Corvin« János? A 234. l.-on világosan írom, hogy a családi adatok »legnagyobbrészt« a vm-i jegyzőkönyvekből valók ; egyéb forrásokat azért nem hallgatok el. S lehet-e alapja (259. 1.) annak az állításnak, hogy a Berthóty-czímert nem ismerem, mikor lenyomatom, sőt a hibás czímert szembeállítom vele ? A négy ágazatú családdal (Frichy, Hedry, Berthóty, Sirokay) egyébiránt 8 lapon foglalkozom, de a történeti rész is megemlíti a kiválóbbakat. A 424. l.-on érdekes az, hogy a Semseycs.-ot kijavítja, de bizony rosszul javítja ki. A 242—488. lapokról való szemelgetés pedig értelmetlen belekötés ; s az annak a konstatálása, hogy vagy 700 család nem sárosi. A 2500-nyi család összeállításának czélja világosan beszél magáért : a birtoklás tétele nagyrészint, melyet a II. kötet 241—77. és 361—501. lapjai egészítenek ki. Hogy nálam mért haladja meg a birtoklás szempontját a nagyobb családok bővebb története, annak okát a III. köt. végén fejtegetem. S ott magyarázom meg a leszármazási táblák beállítását is. Ismeretes egyebekben a bírálónak forrása, a honnan a nemesi közlésre vonatkozó kifogásait szerezte. Átvette az adatokat. S lehetetlen nem látnom több más kéznek is a munkáját a bírálatban. Csodálom, hogy az erőknek akkora összevetődéséből az eredő — ilyen gyenge lett. Semmi esetre sem bizonyult tehát be, a mit a bírálónak minden áron bizonyítania kellett, hogy : ez ajmonographia »elrettentő példája annak, mikép nem kell írni monographiát«. Egyéb bizonyult be. III. 1894-ben határozta el Sáros vm., hogy megíratja a monographiáját ; azonban, mint a mű Bevezetése hangsúlyozza, »főkép a vállalkozó és elfogadható erők hiányában« 1907 tavaszáig húzódott el a dolog. Az Orsz. Monographia-vállalat ajánlatát is visszautasította a megye. Végre nyilt pályázat döntötte el két jelentkező között a megoldást. (A határozat — a másik jelentkező érdekében, bár eredmény nélkül, felebbezés tárgya lett.) Itt kezdődött a baj. Igen rövid idő múlva előbb titokban, majd egyre nyíltabban : előre, tervszerűleg indúlt meg a készülő