Századok – 1910
Értekezések - SZENTKLÁRAY JENŐ: Bakics Pál; II. Brankovics György és Csernovics Arzén. - I. közl. 725
BAKICS PÁ.L, И. BRANKOVICS GYÖRGY ÉS CSERNOVICS ARZÉN. 735 kiutalt összeg nem elegendő szükségleteinek fedezésére. Ennélfogva kénytelen adósságokat csinálni s e miatt házigazdájával, Minetivel és a mellette levő két szolgájával máris kellemetlen súrlódásokba keveredett.1 Főgondja volt most pénzügyeinek rendezése és csak másodsorban gondolhatott a szabadulásra, mire nézve különben is napról-napra csökkentek kilátásai. Minthogy Égerben rosszul érezte magát és adósságaitól is minél előbb menekülni óhajtott, helyzetének javulását akkép vélte elérhetni, hogy Prágába való áthelyezéseért folyamodott. Kívánságát azonban nem teljesítették. Rokona, Lippai Brankovics János és bizonyos Simonovics Tivadar Prágában is, Bécsben is minden lehetőt elkövettek, hogy legalább évi járandóságát pontosan kapja, pénzügyeit pedig egy nagyobb kölcsön felvételével akarták rendezni. De ez a fáradozás is hasztalan volt. A rabság, a szakadatlan gondok és az izgatott, nyugtalan élet, évek során teljesen fölemésztették Brankovics egészségét. 1705-ben maga írja Bécsbe, hogy már akkor is gyengélkedő volt, mikor Égerbe szállították. Esedezik tehát, engedné meg ő felsége, hogy Karlsbadba mehessen magát gyógyíttatni. Ezt a kérését sem teljesítették. 1707-ben már annyira hanyatlott az egészsége, hogy az égeri magistratus közeledni látván halálát, utasítást kért I. József császártól Brankovics temetésére nézve, minthogy schismatikus vallású. Az uralkodó 1707. júl. 8-án csakugyan 1 Brankovics égeri házigazdájának, Mineti György Andrásnak, ki minduntalan kölcsönökkel látta el az áldeszpotát, egy 1705—1712-ből fenmaradt számlája szerint az égeri fogság még sem lehetett olyan nagyon gyötrelmes. Ugy látszik, Brankovics nagyította a baját és folytonos jajgatásával csak a szabadságát akarta kicsikarni. Az említett számlák tételeiből kitűnik ugyanis, hogy nemcsak a deszpota, de a vele levő öcscse, Lippai Brankovics János (der junge Herr) is, legalább a világ előtt, valósággal fejedelmi luxust űztek s külsejükre kelleténél többet költöttek, a mit nem tehettek volna, ha a fogságukat elviselhetetlen nyomorban kellett volna tölteniök. Kitűnik a számlákból, hogy az öreg ur, öcscsével együtt, arany -és ezüst gombokkal díszített, arany- és ezüst paszománynyal sujtásolt felső öltözetet viselt, mindketten római és angol divatú fehérbőr kesztyűt (alla cavalliere) használtak, aranynyal hímzett, piros és kék színű (szerb) selyem mentét és nadrágot, damaszt mellényt, Bécsből ós Prágából rendelt aranyzsinóros kalapot, rózsaszínű drága harisnyát, legfinomabb sziléziai vászonból készült alsóruhát hordtak. Sőt még puderozták is magukat, a szobájukat pedig puha sziléziai szőnyegekkel terítették le. Brankovicsnak volt rendes titkára, Rohrer János, volt két szolgája, Bernhardt Ferencz és Emerieh János Mihály és volt egy nócselédje, sőt házi zsidaja is volt, Mayr Levin. Ha Brankovics csakugyan egy orczátlan parvenu és gonosz világcsaló volt, ki a hajdani Brankovicsok elsikkasztott okirataival szédelegte föl magát a bécsi udvar közelébe és a szerb deszpoták örökségébe, a mint azt Bádeni Lajos és az udvari haditanács bizonyítá : akkor az égeri fogság elég nobilis pensio volt az áldeszpota számára. 51*
