Századok – 1910
Tárcza - Történetíróink munkássága - Angyal Dávid 605
tárcza. 605 becsülni a miniszterelnök úr magyar érzelmét, mert feltűnt nekem, hogy ő a legnehezebb viszonyok között odaküldetvén abba az országba, a hol már magyarsága miatt is a legnagyobb gyűlölség tárgya volt, bátor kézzel, csak a meggyőződését követve belenyúlt ebbe a kérdésbe.-Neki ott arra lett volna szüksége, hogy az emberek kedvét keresse és csak oly kérdéseket állítson előtérbe, a melyek ottani positióját erősíthették, s ennek daczára azt mondta nyíltan a zágrábi országgyűlésen, hogy az ország nincs azon okiratok becsületes birtokában és vissza kellett azokat szolgáltatni ; vissza is kaptuk azokat. Ez esetből is azt látom, hogy a miniszterelnök úrnak, a ki mint belügyminiszter jelenleg az Országos Levéltár felett a legfőbb felügyeletet gyakorolja, érzéke van az ilyen kulturális kérdések iránt, és remélem, hogy miután már megszerezte nekünk ezen kincseket, nem fogja azt akarni, hogy ott elrothadjanak, elveszszenek és hogy Horvátországban azt mondhassák : kár volt a magyaroknak odaadni ezen okmányokat ; hiszen nem tudják megbecsülni ; tűz és penész által hagyják elpusztulni. Remélem, hogy a t. miniszterelnök úr ezen előzmények után kezébe fogja venni és meg fogja oldani ezt a kérdést. Azzal fejezem be szavaimat, hogy remélem, hogyha egyáltalában a politika tekintetében e háznak különböző pártjai nem is értenek egyet, de kulturális kérdésekben, a melyek egyenesen az ország jó hírnevét érintik, egyet fogunk érteni, és kérem is a t. ház tagjait pártkülönbség nélkül, hogy a mennyiben ebben a kérdésben súlyúkkal, szavukkal valamit tehetnek : azt tegyék meg.« E beszédre, melyet a ház tagjai többízbeu szakítottak meg helyeslésökkel, a júl. 23-iki ülésben Lukács László pénzügyminiszter válaszolt, a miniszterelnök nevében is kijelentvén, hogy a kormánynak gondját képezi ez a kérdés s »mihelyest lehetséges lesz, igyekezni fogunk a levéltár kérdését akként megoldani, hogy az mind a biztonság szempontjának, mind a tudományos szempontoknak teljesen megfeleljen«. A pénzügyminiszter kijelentése kilátást nyújt arra, hogy ez az ügy, melyet, mint tudva van, már az előző kormányok is tanulmányozás tárgyává tettek, végre-valahára a megoldás stádiumába jut. Bízunk gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök jóindulatában, ki nemcsak kiváló történelmi érzékkel felruházott férfiú, hanem a történelem emlékeinek is őszinte nagyrabecsülője. TÖRTÉNETÍRÓINK MUNKÁSSÁGA. — DR. ANGYAL DÁVID tagtársunk a nyár folytán a Dohna-Schlobitten herczegi család schlobitteni (Keleti-Poroszország) levéltárában végzett kutatásokat, a hol az 1620. évi beszterczebányai országgyűlésről nagybecsű, naplószerű jelentések és levelezések őriztetnek. Ezekre Chroustnak Abraham von Dohna czímű műve tette nevezett tagtársunkat figyelmessé s a M. Tud. Akadémia . közbenjárására sikerült а herczegi családtól engedélyt kieszközölni,