Századok – 1910

Értekezések - KOMÁROMY ANDRÁS: Verbőczy István és fia - III. közl. 38

•VERBŐCZY ISTVÁN ÉS FIA. 397. Szeptember 1-én a szultán megparancsolta a basáknak, hogy másnap reggel általános rohamot intézzenek a vár ellen. Közhírré tétette, hogy a ki első lesz a falakon, nagy jutalmat kap, a seregnek pedig szabad zsákmányt engedett. A törökök vasárnap virradóra nagy csendességben, észrevétlenül megmászták a külső védvonalat. Olyan sűrű köd volt, hogy öt lépésre sem lehetett látni. Egy szó, egy kiáltás sem hangzott, mely a várbelieket a fenyegető veszedelemre figyelmeztette volna. Mire a nap feljött, egyszerre csak megdördültek az ágyúk s a törökök iszonyú ordítással megrohanták a várost. A védők fegyvert ragadtak s elszánt bátorsággal, kétségbeesett, de hasztalan erőlködéssel iparkodtak feltartóztatni a beözönlő ellenséget. Borzasztó vérontás támadt. A réseknél a holttestekből halmok emelkedtek. És mialatt a szultán sátorában a győzelemért töredelmesen imádkozott és »ragyogó szemeinek áldott könnyei fényes arczára peregtek« (id. h.), azalatt Yarkocs György kapitány vitéz társaival, a kik jobbára előkelő idegen lovagok és magyar daliák voltak, rettenetes harczot kezdett, hogy a hadi szerencsét megfordítsa és lelket verjen a csüggedezőkbe. De már erre nem volt képes földi anya szülötte. Minden keresztényre tíz török esett s elborította a maroknyi népet az ellenség vérszomjas hada, mint a háborgó tenger. Még a bátrakon is erőt vett a rémület és futott mindenki, a merre szemével látott. Némelyek a templomokba, a várost környező mocsarakba menekültek s lia a török le nem vágta őket, az ingoványba vesztek. Mások élőkön-holtakon keresztülgázolva a belső várba vezető hídnak rohantak s arról nyakra-főre csoportosan a várnákvízzel telt árkába hullottak és ott pusztultak el nyomorúlt halállal. Varkocs kapitány és a többi jó vitézek látván, hogy a külvárost megmenteni már úgy sem lehet, a belső várba akartak vonulni, hogy azt utolsó csepp vérükig oltalmazzák. De a kaput zárva találták. Először haragosan követelték, hogy bocsássák be őket, mert az ellenség nyakukon van, utóbb kérésre fogták a dolgot. Mindhiába. A gonosz indulatú és gyáva, kereszténységüket megtagadó polgárok, a kik a várban maradt kevés katonaságot egészen elnyomták, belülről erősen eltorlaszolták a kaput és felvonták a dobogóhidat. Ilyen embertelen czudarságra a maga felekezetével szemben még a pogány sem. vetemedett volna ! Hiába mentegették később magukat, hogy a várat féltették, mert az ellenség a nyitott kapun berohant volna, hitvány árulás volt az mindenképen ; alávaló eszköz arra a czélra, hogy a vár feladásában ellent tartó derék férfiaktól megszabadulhassanak. Sőt az igazmondó muzulmán, Szinán csausz azt beszéli, hogy a nyomorultak, a halál küszöbén még gúnyolódtak is velők, mondván : Miért féltek a töröktől ? hiszen a török nem félelmes. Menjetek,