Századok – 1910

Értekezések - KOMÁROMY ANDRÁS: Verbőczy István és fia - III. közl. 38

396 DIÍ. KOMÁROMY ANDRÁS. A polgárok egy részét a Ferdinándhoz való hűség épen nem lelkesítette. Inkább János király fiához ragaszkodtak és gyűlölték azokat, a kik a német királyhoz való átpártolásnak szerzői voltak. De a felekezeti gyűlölködés még jobban elválasztotta őket egymástól. A városi polgárok között pedig, de talán ezt egész általánosságban is elmondhatjuk, a politikai pártálláshoz, a családi tűzhelyhez, a fajhoz —• vagy ha úgy tetszik — nemzetiséghez és a valláshoz való ragaszkodáson kívül különös és magasabb értelemben vett hazaszeretetről nem is beszélhetünk. Viszont a kevésszámú, de soknyelvű s a világ minden részéből összetoborzott zsoldos katonákat egymástól s a magyar vitézektől az érzéseknek, vágyaknak, szokásoknak és erkölcsöknek egész tenger oczeánja választotta el. De kétségtelen, hogy az idegenek közül az olaszok és a spanyolok a törököt halálból gyűlölték és bátran szembeszállottak vele ; a németek és csehek iszonyú módon féltek tőle.. A magyar vitézek ebben az időben — a mint ezt sok példával igazolhatjuk, — még nem gyűlölték a törököt, félni pedig sohasem féltek tőle. Azt tapasztaljuk, hogy a fejérvári katonák és polgárok többsége, kiváltképen azok, a kik még nemrég Szapolyay pártjához tartoztak, eleitől fogva nem nagy kedvet mutattak az ellenállásra és ha a török tudósításoknak hitelt adhatunk, mikor a helyzet már veszedelmessé kezdett válni, készek lettek volna feladni a várat. De a Ferdinánd-párti polgárok, a kik méltán tarthattak a szultán boszújától s a derék vitézek, hogy jó hírükben, tisztességükben meg ne aláztassanak, életre-halálra védelmezni akarták a várat. Visszavonás támadt tehát közöttük, kitört a szabadulás reményében eddig féken tartott ellenséges indulat. Megszűnt minden együttérzés, fegyelem, kötelességtudás s az elfojtott gyűlölködés hirtelen nagy lángra lobbant. Egy szökött keresztény rab hírűi hozta az ostromlóknak, hogy augusztus 31-én, midőn a külső védővonal mellett kis ideig harczoltak, a lakosok felszedték-vették magukat és el akarták hagyni a várost, úgy hogy a katonáknak fegyverrel kellett visszahajtani őket. De ennél nagyobb dolog is történt, Az egyik bég azzal állott elő, hogy ne harczoljanak tovább, hanem adják fel a várat egyezség mellett a töröknek. Erre nagy zenebona támadt, mert némelyek helyeselték, mások gyalázták és gyávaságot vetvén szemére, azt kiabálták : Miért félsz a töröktől ? majd elbánunk mi vele ! A spanyolok pedig rárohantak és összevagdalták. A szökevény még azzal is biztatta az ellenséget, hogy a vár tulaj donképen a magyarok hatalmában van, a porkoláb is magyar ember, János király híve volt.1 1 V. ö. Török történetírók II. k. 354—355. és 357. 1.