Századok – 1910
Értekezések - KOMÁROMY ANDRÁS: Verbőczy István és fia - I. közl. 193
1,98 dr. komáromy andrás. De mikor meggyőződött arról, hogy nem fog az ő nyomdokaiba lépni, okos ember létére nem erőltette tovább a dolgot. Ennek tulajdoníthatjuk, hogy Imre külföldi egyetemeket se látogatott, holott Verbőczy a maga rokonain kívül más jeles tehetségű ifjakat is külföldön taníttatott. Beletörődött abba a gondolatba, hogy egyetlen fia kardjával fog majd hazája szolgálatában hírt és dicsőséget szerezni nevének. Verbőczy 1534-ben másodszor is megházasodott. Mesztegnyői Szerecsen Jánosnak még javakorában lévő özvegyét Herczegh Katalint vette feleségül, életírója szerint abban a reménységben, hogy nemcsak gondos háziasszonyt s élte alkonyán gyengéd ápolónőt nyerhet oldala mellé, »hanem még gyermekekkel is újból bsnépesítheti megüresedett házát«. Meglehet, hogy csakugyan gondolt ilyesmire, ámbár felnőtt fia és unokája volt, — a veséket egyedül a mindenható Isten vizsgálhatja ; de legjobb tudomásunk és meggyőződésünk szerint téved Fraknói, mikor azt állítja, hogy titkos gondolatát és reménységét a lakadalomra hívó levelekben a nagy öreg ember maga hirdette volna.1 A következményeket ismerve, helyes okunk van arra a föltevésre, hogy Verbőczy második házasságánál nem annyira a saját i>egyéni boldogságát<<, mint inkább a fia jövendő érdekeit tartotta szeme előtt. Mert tudnunk kell, hogy Szekcsői Herczegh Katalin igen értékes özvegy vala és Tolnában, Baranyában, az 1 Fraknói szerint ezt a reménységét Verbőczy abban a levelében hirdeti, melylyel Nádasdy Tamást Döbrögöz várában 1534. augusztus 17-én tartandó menyegzői lakodalmára meghívja. Előre bocsátja, hogy nem akarja tovább húzni-halasztani a dolgot, mert napról-napra közelebb jut az aggkorhoz, tehát >>ne itaque post tot la bores meos, quos et pro patria et pro me, meisque haeredibus pertuli, infecundum me decedere contingat« : — kitűzi a men3'egző napját. Az utolsó szavakat Fraknói így fordítja : »nehogy hazám, magam és örököseim javára elviselt sok fáradozásom után magtalanul találjak kimúlni« (Id. m. 294.) Következésképen Verbőczy azt remélte, hogy gyermekekkel fogja újból benépesíthetni megüresedett házát. Fraknói logikája kifogástalan : a ki házasságát a magtalan haláltól való félelemmel okadatolja, az a házasságtól gyermekáldást remél. Csakhogy Verbőczynek nem lehetett oka erre a félelemre és nem volt rideg, üres a háza, mert 18 éves fián kívül már unokájának is örömét érte, sőt, mint tudjuk, leányágának örökösödési jogát is biztosította. A logika tehát a tényekkel szemben fenekestől felfordul és nyilvánvaló, hogy az idézett szavaknak a közönséges értelemben vett magtalanság helyett — a mit különben sem így szoktak kifejezni — más jelentést kell tulajdonítanunk. Elismerjük, hogy e szavak végelemzésükben megengedik azt a föltevést, de tagadjuk, hogy a legalább is 70 esztendős öreg ember azt akarta volna velők hirdetni, hogy második házasságából gyermeket remél. Szerintünk Verbőczy levelének ez a kifejezése »rae . . . infecundum me decedere contingat« kapcsolatban a napról-napra félelmetesen közelgető vénséggel, a szó szoros értelmében nem egyébre, csupán az ilyen késő házasság czéltalanságára vonatkozik.
