Századok – 1910
Történeti irodalom - Urkundenlehre von Wilhelm Erben; Ludwig Schmiz-Kallenberg und Oswald Redlich. I. Th. Ism. Eckhart Ferencz 150
150 történeti irodalom. séges, hogy a papir — a könyv fundamentuma — erős és minden tekintetben czéljának megfelelő legyen. Számos kutatóknak megvan az a szokásuk, hogy a kutatásuk alkalmával felfedezett adatokat, még akkor is, ha az éppen tárgyalt kérdéshez nem is tartoznak, alkalomadtán leendő felhasználás czéljából a szöveg szélén feljegyzik ; sokszor nagyon szükséges is, hogy a szöveget nagy elővigyázattal és egyes betűk különös figyelembevételével tanulmányozzuk, így tehát felette kívánatos, hogy az oklevéltár írásbeli feljegyzések felvételére alkalmas papíron, a szemet nem rontó betűkkel legyen kiadva. Nem tekintve már most arra, hogy a kötetünkben felhasznált betűk egyik-másik olvasó előtt apróknak fognak látszani, bátran kimondhatjuk, hogy a mű kiállítása még elkényeztetett kutatók igényeit is teljesen ki fogja elégíteni. Mindezeknek összegezéséből pedig arra a végeredményre jutunk, hogy a báró Bánffy Dezső és Varjú Elemér egyesült közreműködéséből eredő kötet oklevéltani irodalmunkra nézve kétségkívül valódi nyereség és hogy a többi kötetek mielőbbi megjelenését érdeklődéssel várjuk. ' Dr Webtner Mó r Urkundenlehre von Wilhelm Erbenг Ludwig Schmiz-Kallenberg und Oswald Redlich. I. Teil. München und Berlin. Druck und Verlag von R. Oldenbourg 1907. X. + 369 1. (A Below-Meinecke Handbuch der mittelalterlichen und neueren Geschichte czímű gyűjteményben.) A könyv a Sickel működése óta annyira föllendült diplomatikai irodalom eredményeit foglalja össze. A bevezető részben a régi irodalom rövid áttekintése után Redlich a mai irodalom három irányát különbözteti meg : a császárok és királyok okleveles gyakorlatával foglalkozót, az óriási anyag miatt még csak bölcsőjében levő pápai diplomatikát, a harmadik csoportba pedig mindazon oklevelek irodalma tartozik, melyek az előbbi kettőbe nem foglalhatók, s jobb elnevezés hiányában magánokleveleknek neveztetnek. A nyilvános és magánoklevelekre való felosztást, mint Paoli és Giry tették, nem lehet keresztülvinni, bár az említett felosztás sem tökéletes. Eredetük szerint kanczellária készítette és nem kanczellária készítette okleveleket különböztet meg, mely kifejezések sokkal megfelelőbbek az azelőtt tisztán palaeographiai szempontból használt ismert és ismeretlen kézből eredő okleveleknél. Az oklevéladás cselekményének, a diplomatika forrásainak és a hamisítás kérdésének tárgyalásával végződik be ez általános rész. A mű gerincze Erben Vilmos tollából ered : A középkori császárok és királyok oklevelei Német-, Franczia- és Olaszország-