Századok – 1910

Történeti irodalom - Varjú Elemér: Oklevéltár a Tomaj-nemzetségbeli Losonczi Bánffy-család történetéhez. Ism. Wertner Mór 137

történeti irodalom. 149-A pecsétek reproductiójára nézve nagyobb bőkezűséget szerettünk volna ; mindössze csak kilencz pecsétábrát találunk, melyek közül a következők kiválnak : a) 1358. Miklós egri őrkanonok és vicarius természetes színű viaszba nyomott zárópecsétje, melynek mezején jobbra fordult sas áll ; igen jó karban, b) 1359 július 10. Csák nb. Újlaki Miklós országbíró, a pecsét mezején a Csák-nemzetség sisakczímere ; körirata S(igillum) nű(nus) Nicolai judicis curiae regis, с) 139G. Pankotai elöljáróság. A zárópecsét kerek mezején jobbranéző stilizált sas ; körírat : S(igillum) hospitum de p(ankota). d) 1410. Pálóczi Máté Hevesmegye főispánjának ismert czímeres gyűrűpecsétje. Körirata : S(igillum) Mathei d(e) palocz. Gyönyörűen megtartva, e) 1421 június 2. Zsigmond királynak egyik ritkán használt titkos pecsétjének töredéke, f) 1433. özvegy Kazai Kakas Lórántné sárga viaszgyűrűpecsétje ; az egyfilléres nagyságú kerek pecsétmezőn köríves pajzson álló hárslevél ; a pajzs mellett balról gótikus l látható. g) Körtvélyesi András tarczafői főesperes, egri püspöki vicarius zöld viaszra nyomott pecsétje 1457-ből. A hosszas nyolczszög alakú pecsétmezőn fészke fölött álló s kicsinyeit vérével tápláló pelikán. Körirata : S(igillum) An(dreae) de Kerthweles. A fentebbi kifogások azonban eltörpülnek azzal a fogyatkozással szemben, melyet nem tudunk eléggé kiemelni. Azon szerzők vagy szerkesztők, kik évekkel ezelőtt valamely oklevéltárt név- és tárgymutató nélkül adtak ki, nem is sejtették, mily bűnt követtek el a kutatókkal szemben. Ez oklevéltárak gyöngyei részint még most is ott nyugosznak a könyv katakombáiban és csak a puszta véletlennek köszönhető, ha egyik-másik kutató olvasás közben rátalál a tőle keresett tárgyra. Ennek nem szabad manapság megtörténnie. Oklevéltár mutató nélkül egy nagy város házszámmegjelölés nélküli utczájához hasonlít, melyben a keresett személyt csak úgy tudjuk megtalálni, ha ezen utcza összes házait keresztül-kasul jártuk. A mutató tehát nélkülözhetetlen kelléke az oklevéltárnak és így nern lehet eléggé kifogásolni, hogy a 711 oldalból álló kötetünk mutató nélkül jelent meg. Hogy a mutató az utolsó kötetben lesz, nem segít egyelőre a bajon, de nem is lesz oly czélszerű, mint ha most megjelent volna ; az egyes kötetekre való utalás a kutatóra nézve mindig kényelmetlen és hosszadalmas és nagyban zavarja a kutatás egyöntetűségét. Záradékul még egyet-mást a könyv kiállításáról. Mint az embert a ruha, úgy ékesíti a könyvet a papir és a nyomás és így ezen puszta külsőségek terén is lehet bizonyos követelményeknek helyt adni, melyek az eddig szokásosak keretén túlmennek. Miután az oklevéltárak a történelmi kutatások alapjául szolgálnak, szük-