Századok – 1909
Történeti irodalom - Badics Ferencz: A magyar irodalom története. Ism. Kiss Antal 62
TÖRTÉNETI IRODALOM. 6S csak az említett szempontból tartozhatnak. A természettudományok — legalább nálunk — nem annyira fejlődésük, mint inkább a nemzeti nyelvre tett hatásuknál fogva mellőzhetetlenek ; azonban épen ez okból szerettük volna, ha e könyv még jobban kiemelte volna az utóbbi évtizedek magyar természettudósainak igazán nagy sikerét. Pethő Gyula értekezése önmagában véve jeles dolgozat, rá is mutat helylyel-közzel természettudósainknak azon törekvéseire, hogy a magyar nyelvet a korcs újításoktól megtisztogassák, de taián nem ártott volna ezt a törekvést a tanúlmánynak mintegy központjává tenni, mert az irodalomtörténeti szempont ezt követelné. Messzire vinne, ha az egyes tanúlmányokról külön-külön szólanánk. Hogy nem mind egyenlő értékű : csak természetes ; de nem találtunk egyet sem, a mely ellen nagyobb kifogást tehetnénk. Épen ezért csak néhány megjegyzésre szorítkozunk. Erdélyi Pál Rimay Jánosról nagyon tartózkodólag nyilatkozik. »Lyrai tehetségét — írja — határozottabb és egyénibb vonások nem emelik ki.« Egészben véve igazsága van Erdélyi Pálnak ; de Rimay akár szerelmi, akár hazafias énekeinél fogva, akár különösen hogy ő az első magyar költő, a kinek művei között genreképet találunk, mégis sokkal több méltánylatra tarthatna számot. Csodáljuk, hogy Erdélyi Pál meg nem ragadta az alkalmat Rimay költői értékének új felfogására mindjárt Radvánszky b. kiadása után, midőn még érdemlegesen senki sem nyilatkozott az újonnan megismert költőről. Hegedűs István a XVI. századbeli humanista hagyományokról szólván, a későbbi latin költők némelyikéről is megemlékezik ; azonban ez a megemlékezés nagyon futólagos. Hegedűs nem akart kimerítő lenni, a mi nem is baj ; de ha már az újabb latin verselőkről is szót tett, kár volt meg nem említenie Hannulikot és Kézy Mózest-, amazt a XVIII. század utolsó negyedében nemcsak nálunk, hanem külföldön is nagyon sokra becsülték, emezt a XIX. század tízes és húszas éveiben magasztalták különösen a Kazinczy körében. Ungvárnémeti Tóth Lászlónak pedig talán több művét is felhozhatta volna, mint csak a Hermina czíműt, például ismeretes görög szerkezetű drámáját, görög epigrammjait s az Istenülés dicsősége czímű ódáját, stb. S mivel máshol ez íróról egy szó említés sincs : Hegedűs az ő egész működését megvilágíthatta volna néhány sorban. Imre Sándornak a nyelvújításról szóló derék dolgozatát Balassa József átnézése után olvassuk. Sajnáljuk, hogy csak a nyelvtörténet általános szempontjai s nem egyszersmind az általános művelődés szempontjai voltak ez értekezés irányadói. A jeles irodalomtörténetbúvár Imre Sándor felfogását minden-SZÁZADOK. 190» I. FÜZET. 5