Századok – 1909
Történeti irodalom - Badics Ferencz: A magyar irodalom története. Ism. Kiss Antal 62
66 TÖRTÉNETI IRODALOM. 6S esetre fogyatékosnak találjuk, a mit legalább Balassának kellett volna pótolnia. Valóban nagyon itt az ideje, hogy e nagyfontosságú mozgalmat ne csak egyoldalú nyelvészeti szempontból méltassuk. A mit mind a két író elmulasztott, Beöthy pótolja röviden a II. kötet elején; de a hézag így is érezhető. Bod Péterről is jóformán csak annyit találunk a XVIII. század történetirodalmában, mint a mennyit Beöthy a mű bevezetésében mond. Kelemen B. is jobban kiemelhette volna : mily haladást tett Kölcsey vei a magyar értekező és szónoki próza. Wesselényi Miklós b. Szózatának fontosságát sem látjuk igaz érdeme szerint méltatva. Ellenben Rupp Kornélnak Gyöngyösy Istvánról szóló tanúlmányát nagy gonddal átvizsgálta Badics, úgy hogy e tanúlmány most már a könyv java része közé tartozik. Legtöbb kifogásunk van Rákosi Jenőnek különben tagadhatatlanúl szellemes dolgozata ellen, a melyben Katona Józsefet tárgyalja. Rákosi a többi közt azt vitatja, hogy irodalmunknak a XVIII. század végén emlegetett újjászületéséről alaptalanúl szoktunk beszélni. Szerinte csak írók és tudósok voltak, de irodalom nem volt. Rákosi merész állításai csattanósan hangzanak ; de más kérdés, hogy igazak-e ? Bizonyos, hogy Mária Terézia uralkodásának végétől kezdve már igenis van irodalmunk még olyan értelemben is, mint Rákosi veszi ; Kazinczy nyelvújító harcza pedig e tekintetben korszakos fontosságú. Az egyes írók — így tanítja Rákosi — »még a XIX. század első negyedén is túl mintha megannyi más nemzet írói lettek volna : úgy álltak egymással szemben,« stb. Ha a történetíró a fejlődésnek minden egyes fokát szemügyre nem veszi : mikép értheti és értetheti meg, hogy a Tudományos Gyűjtemény s a szépirodalmi zsebkönyvek megindulásával egyszerre csak megszületik az irodalom ? Természetesen így az egyes írók csak »episód-alakok« ; de hogy a magyar szellem fejlődése mily kapcsolatban van az ily episód-alakokkal : ez iránt homályban marad az olvasó. Hogy a régi magyar irodalom, virágzása tetőfokán, a XVII. században, sem volt oly eleven hatású — vagy, a mint Rákosi mondja : »élő irodalom« — miként a XIX. századnak csak az elején is, senki sem tagadhatja ; de hogy Gyöngyössy »elviszi a pálmát Zrínyi elől, Kisfaludy TatároJc]& Bánk bán elől« : nem e körülményből magyarázható. Hiszen hasonló jelenségre később, az »élő irodalom« korában is akárhány példát találhatunk. A mit Rákosi Katona pályájáról ír, Gyulai könyvének hatása alatt írja, mit érdemes lett volna meg is említeni. Azt az állítást egyébiránt már régen megczáfolta Bayer József, hogy Katona Bánk bánját az irodalom egyáltalán nem érdemesítette figyelmére ; az igazság az, hogy a mű jelességét csakugyan nem ismerték el
