Századok – 1909

Történeti irodalom - Takáts Sándor: Válasza 598

605 történeti irodalom. mennyire távol jár az igazságtól, mennyire nem ismeri a hajdúság történetét. Hiszen még a halálraítélt zsiványok számára is akad védelem, hát egy nemzet gyalogsága számára egyetlen jó szó sem volna ? Mint minden intézménynek a világon, úgy a hajdúságnak is megvan a maga jó és rossz oldala. Nagyon súlyosan vét az igazság ellen, a ki mindenütt C3ak a rosszat látja, s a jót elhallgatja. Az olvasó könnyen meggyőződhetik róla, hogy én a könyvemben különbséget teszek a hajdú és a hajdú között. Külön tárgyalom a királyi és a szervezett szabad hajdúságot ; megkülönböztetem ezektől a kóborló latrokat, a kik éltek ugyan a hajdú névvel, de igazában nem hajdúk, hanem zsiványok voltak. S végül kifejtem azt is, hogy a hajdúság legkegyetlenebb és legveszedelmesebb része a rácz és az oláh hajdú volt. Aztán hadtörténelemről lévén szó, a hajdúságnak nem magánéletét, hanem a katonai tulajdonságait helyezem előtérbe. Könyvemben gyönyörű, új adatokat sorolok föl az igazi hajdúkról, a kiket még a német fővezérek is magasztalnak, s a kik európai hírnevet szereztek a hajdú névnek. Ezeket az adatokat a tisztelt bíráló meg nem dönti azokkal a középiskolai kézikönyvekben olvasható adatokkal, a mik szerint a megyék a kóborló hajdúkat üldözték. A t. bíráló azt mondja, hogy »téves állítás, hogy a hajdúkat a magyar országgyűlés csak a király sürgetésére szabályozta meg, még pedig először csak 1563-ban« ! A könyvemben közölt diplomatiai tárgyalások, meg a király rendeletei világosan megmutatják, hogy a szabályozást Bécsből erőszakolták az országra. Hogy ez 1563-ban történt volna először, azt sem én, sem más sohasem állította. Hiszen a könyvemben közölt diplomatiai tárgyalások 1545-ben kezdődnek, s az 1563. évről csak annyi van, hogy a király ez alkalommal újra követelte a szabad hajdúk szabályozását. A magyar tanácsosok ezúttal is ellenezték azt. Maga az 1563. évi XXIII. törvényczikk is világosan megmondja, hogy a király követeli a szabad hajdúk megfékezését. (Sacra majestas caesarea certum remedium inveniri, decernique postulat) Viszont az 1564. márczius 2-án kiadott királyi rendelet világosan megmondja, hogy nem az ország kérelmére, hanem a törökök követelésére határozta el magát a király arra, hogy a szabad hajdúk ellen intézkedéseket tétessen. A mit tehát a tisztelt bíráló állít, az a saját találmánya. Megjegyzem, hogy a tisztelt bíráló a törvényeket a saját kénye-kedve szerint kezeli és magyarázza. Ö ugyanis semmi különbséget sem tévén hajdú és hajdú között, úgy tűnteti föl a dolgot, mintha az országgyűlés a hajdúk ellen hozta volna a törvényeket. (»mi — írja a bíráló — érthetőnek tartjuk, ha a belső