Századok – 1909
Értekezések - THALY KÁLMÁN: A lőcsei fehér asszony 449
A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY. 451 kép, a mely azt ábrázolja, mikor egy fehér ruhába öltözött és piros sállal övezett nőalak a kulcslyukra teszi kezét a vár titkos bejáratú ajtaján, a másik kezével mintha a sánczba intene, hogy onnan jöjjenek fel a támadók. Az a rege róla, hogy ez az asszony a törököket valaha ezen az ajtón és ezen az úton át bocsátotta be Lőcse városába, úgy hogy a törökök Lőcsét el is foglalták. Mindjárt tudtam, hányadán vagyok, mert Lőcséig a török sohasem ment és nem foglalhatta el soha. De ismertem Rákóczi Ferencz memoire-jaiból elbeszélését annak, hogy a hozzá kiváló hűséggel ragaszkodó lőcsei polgárság és az ott levő katonák milyen soká védték szerencsétlenségek, lőporrobbanások daczára is a várost, és hogy később Andrássy István báró tábornok volt a csapatok vezetője. Sohasem tudtam meg ugyan voltaképen a részleteket, miként történt ennek az erős városnak császári kézre jutása, de úgy látszik, hogy Andrássy István bárót az ő kedvese vette rá arra, liogy egy titkos ajtón beereszsze az ostromló németeket. A kulcsot Andrássy magánál tartotta, állítólag fejvánkosa alól vette ki az a nő. Ez a nő barátnője volt Absolon Dániel özvegyének, a kinek második férje Lôfïelholz, a nürnbergi patrícius családból származott császári altábornagy volt és éppen Lőcse ostromával volt Heiszter által megbízva. Ez a két asszony csinálta meg a dolgot, — még pedig a még meg nem nevezett lőcsei fehér asszony állítólag Andrássy kedvese volt, — hogy a németek titkos bebocsátása megtörténjék. Andrássy bárónak felesége, egy szent asszony, akkor, úgy tudom, még élt Krasznahorka várában, az a Serédy Zsófia bárónő, a kinek holttestét üvegkoporsóban mutatják és a kihez, mint szenthez jár a nép, mert soha el nem rothad a teste. A valóság pedig az, hogy arsenicummal van megmérgezve és ez óvta meg az enyészettől. Szegény asszonynak elég oka volt — ha így történt — magát megmérgezni, mert Andrássy fiatal korában csapodár ember volt és a mint ezek az adatok bizonyítani látszanak, — Jókai is ezekből merítette a tárgyat, de természetesen dús fantáziájával kiszínezte — csakugyan viszonyban állott a lőcsei fehér asszonynyal. Majd leszek bátor előterjeszteni pár adatot erre vonatkozólag is, hogy a Rákóczi memoire-jaiban megírott dolog nem mendemonda. Ö Bercsényitől értesült arról, hogy Lőcse ilyen módon 32*