Századok – 1909
Értekezések - MADZSAR IMRE: Egyének és tömegek a történelemben - I. 1
EGYESEK ÉS TÖMEGEK A TÖRTÉNELEMBEN. 11 lánosan kötelező), valamely lélektani ténynek már puszta megállapítása is, szigorúan véve, nem egyéb, mint föltevés, mint analógia útján való következtetés, melynél az analógia alapját a vizsgálódó saját énje képezi. A megismerés a megismerő alanynak a megismerendő tárgyba való belevetítését követeli. Ebből már most nem csupán egyéni hibák származnak, mint a minők pl. a történelemben az író egyéni hajlamainak, pártállásának vagy világnézetének érvényesülésében jutnak kifejezésre, hanem olyanok is, a melyek a fejlődésnek bizonyos fokán általánosaknak tekinthetők. Wundt különösen kettőre hívja fel figyelmünket, a melyek azonban concret jelentkezésükben, különösen a történetírásban, gyakran egybeesnek, s a melyeket az önkénytelen intellectualizálás és individualizálás hibáinak nevezhetünk.1 Minthogy tudatunk körében az értelmi jelenségek különös világossággal és határozottsággal emelkednek ki, első sorban ezeket fogjuk belevetíteni a környező szellemi életbe s nem csupán annak értelmi vonásait fogjuk felismerni legelőbb, hanem általában hajlandók leszünk értelmi motívumokat, czélszerűségi belátást föltételezni ott is, a hol a valóságban inkább homályos és ösztönszerű érzelmek működnek. S lia az ösztönszerűség a történelmi életben főleg a tömegmozgalmak jellemzője, szemben az egyéni elhatározások tudatosabb és világosabb természetével,2 akkor érthető már most, hogy ez ösztönszerű és homályosan bonyolódott szövedékére az általános szellemi és társadalmi erőknek a történetírás csak magasabb fejlődési fokon kezd ' W. Wundt, Logik. II. Bd 2. Abth. 32. I. 2 Az egyéni színvonalnak sajátszerű lesülyedését a tömegben végbemenő interferent iák következtében kissé nyersen, de találóan jellemzi Schiller következő epigrammája : Jeder, sieht man ihn einzeln, ist leidlich klug und verständlich ; Sind sie in corpore, gleich wird euch ein Dummkopf daraus. Megemlíthetem itt, hogy vannak szerves társadalomtani kísérletek, melyek a társadalmak és szervezetek összehasonlításában arra az eredményre jutnak, hogy az egyén, mint ilyen, az organikus fejlődésnek sokkal magasabb fokán áll mint a társadalomban egyesült szervezet, mely utóbbiak az alacsonyfokú organismusokkal állítandók párhuzamba. Ez a vélemény voltaképen ugyanazt mondja biologiai szempontból, mint Schiller idézett szavai lélektani tekintetben.