Századok – 1908
Történeti irodalom - Áldásy Antal: A gróf Zichy-család id. ágának Okmánytára; l. Barabás Samu. - Auner Károly: A romániai magyar telepek történeti vázlata. Ism. D. F. 924
TÖRTÉNETI IRODALOM. 925-papokat szentel, a csíksomlyói observansokat 1601-ben a visszafoglalt bacaui kolostor birtokában megerősíti, munkája eredményét azonban tönkre teszi a tatárpusztítás, melynek ő maga is áldozatul esik. Utódává Arsengo János, majd a lengyel conventualista Lubienicki Valérián lett, s ettől kezdve két századon keresztül lengyelek töltik be a bacaui püspöki széket, kik egyházmegyéjüket majdnem teljesen elhanyagolták. A bajon segítendő, a szentszék 1620-tól kezdve egy missió-praefectus alatt olasz conventualistákat küldött Moldvába, kik azonban sem a magyar lakosság rokonszenvét megnyerni, sem feladatukat kellően megoldani nem tudták. A moldvai egyházmegye kormányzásával megbizott Bandulovich (Bandini) Márk (1643—1652) és Parchevich Péter (1656—1674) marcianopolisi (Preslav) érsekek buzgólkodása magyar papok hiánya s az olasz conventualisták ellenállása miatt, szintén kevés eredményre vezetett. Nem igen javult a helyzet a karloviczi béke után sem, mely a török földön élő katholikusok szabad vallásgyakorlatát biztosította, mert a moldvai magyar lakosság szaporodásával a lelkipásztorkodás ügye nem tudott lépést tartani. A szentszék 1744-ben intézkedett ugyan magyar missionariusok kiküldése iránt, de a rendelet alkalmas papok hiányában nem volt foganatosítható. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a moldvai osztrák consulok politikából nem támogatták, sőt akadályozták a magyar clerus iránti törekvéseket, abban a hiu reményben, hogy ezzel gátat vetnek a mindinkább erősbödő kivándorlásnak is. 1825-ben Paroni Fülöp János moldvai vicarius a conventualisok magyar tartományával egyezséget köt hat magyar missionarius kiküldése iránt ; de anyagi nehézségek miatt 1843-ban felbomlik ez a szerződés is, s a megújítására irányuló kísérletek meghiusúlnak. Kedvezőbb volt a helyzet Oláhországban, a hová csak II. József alatt indúl meg az újabb kivándorlás, s a hol különben is csekély magyar lakosság mellett a bolgár-oláh observans provinciában számos magyar szerzetes működött. A magyar papságért vívott küzdelmek vázolása alkotja a szerző tanulmányának gerinczét, melyhez érdekesen fűzi hozzá a moldvai és oláhországi római kath. magyarokról fen maradt statisztikai adatokat. Az első ilyen statisztika Quirininek 1597 táján kelt egyházlátogatási jelentésében található, mely Moldvában 1691 kath. családot mutat ki 10,704 lélekkel ; lakóhelyeik 15 városra és 16 falura terjedtek ki. A szerző ebből 9000-re becsüli a magyarokat. Oláhországban ugyanekkor elenyészően csekély a magyarok száma, s lassankint ezek is kiköltöznek. A XVII-ik század elején dúló tatárpusztítások következtében a moldvaiak száma is nagyon leolvadt ; úgy hogy pl. Bandulovich 1646 évi