Századok – 1908
Értekezések - KARL LAJOS: Magyarország a lorrainei költészetben és hagyományban 769
772 KABL LAJOS. — MAGYARORSZÁG A LORRAINE! KÖLTÉSZETBEN. b) ó-fr. Ongre = lat. Ungarus ; c) ó-fr. Hongrois, hongreise = lat. Hungaricus ; d) ó-fr. Ongrois = lat. Ungaricus (m), a melyek közöl az új franczia a Hongrois alakot őrizte meg, azonban nevekben megmaradt a Hongre változat is. A hogre alak ejtette tévedésbe Dussieuxt,l ) a ki a magyarok franczia nevét a franczia ogre szóval hozta összefüggésbe és a pogány magyaroknak a nép képzeletében megőrzött emlékét látta Perrault meséinek (Töviske, Kék szakáll, a Csizmás kandúr) emberevő óriásaiban : »Kétségtelen a tények és a név analógiája alapján, hogy az óriásokban a magyarokat kell látnunk és a mesékben népmondákat, melyeket Perrault módosított és átalakított.« A tények alatt a magyarok és az óriás külső hasonlóságát és a rémületet érti, melyet mindketten keltettek. Ezt az önkényes kritériumot figyelmen kívül hagyhatjuk. A névre való hivatkozás több figyelmet érdemel. A franczia Akadémia szótára 2) 1694 és 1717 évi kiadásában a szót nem ismeri. Az 1762-iki felemlíti az ogre alakot, az 1835 és 1878-iki úgy az ogre, mint a belőle képzett ogresse szavakat. Lacurne de Sainte Palaye 3) a szó etymologiájára nézve felemlíti a Hongrois nevet Borel szótára nyomán. Godefroy 4) a szó eredetét a következőleg magyarázza : fr. ogrisse. ocrisse = gör. öxpiáSUiv (asperor, érdessé leszek) és охрбш (litigo, perlekedem), s Trippaut Leonra 5) hivatkozik. Csak pótkötetében 6 ) idézi a hímnemű ogre alakot. Littré más román nyelvekben található változatokat is az etymologia körébe vont : ó-sp. kuergo, uerco, új-sp. ogro, huerco (szomorú), olasz orco, náp. huorco (angol-szász ore = démon), és ezeket a latin (Diez) vagy etruszk (Maury) orcus (= pokol) szóból származtatja ; 7) a Hongrois, Hongre, Oigour (= ogre) etymologiát elveti. Darmsteter-Hatzfeld-Thomas a szó eredetét ismeretlen-1) V. ö. id. m. (769. 1. 1. j.) 102. 103. 1. 2) Dictionnaire de l'Académie française, 1694. 1717. s) Lacurne de Sainte-Palaye : Diet. hist, de l'anc. langage français. Paris, 1880. 4) Godefroy : Diet, de l'ancienne langue française du IXe au XVe siècle. Paris, 1888. 6) Leon Trippaut : Celtliellenisme, 1580. 6) Godefroy : Complement. Paris, 1902. ') Darmsteter-Hatzfeld : Diet. gén. de la langue française.
