Századok – 1908

Értekezések - TAKÁTS SÁNDOR: Műveltségtörténeti közlemények - VII. Magyar tüzes- és lövőszerszámok - I. közl. 49

50 TAKÁTS SÁNDOR. Az udvari kamara és a hadi tanács számtalan rendeletéből tudjuk, hogy nemcsak a XVI-ik, hanem a XVII-ik század végén is a német hadak, a német őrségek részére és a nyugati magyar végházak számára is a német birodalomból hozatják a hadiszereket. Nürnberg, Regensburg, Passau és más német-birodalmi városok voltak a hadiszerek állandó szállítói. Még a puskaport is javarészt onnan hozták hozzánk a Dunán. Ezekből a hadiszerekből azonban keleti Magyarországba vagy semmi, vagy igen kevés jutott. Az ember e jelenségek alapján azt gondolhatná, hogy Magyarország nyugati részeiben, a hol a német szomszéd volt, a hol soknál több beszterczebányai réz állott rendelkezésre, s a hol könnyebben utánozhatták a nyugati államokból hozott hadiszereket, — fejlődött ki a magyar ágyú-ipar, a tüzes szerszámok stb. készítése. És a valóságban ennek épen az ellenkezőjét találjuk. A távol keleti Magyarországon és Erdélyben keletkeznek az első portörő karámok, portörő malmok, ágyú-öntő házak, kardverő hámorok stb. Itt a keleti részeken készül a legtöbb magyar ágyú és szakállos, itt készíttetik ágyúikat és seregbontóikat a havasalföldi vajdák is. Itt a keleti részeken leggazdagabbak a magyar várak lövő és tüzes szerszámokban, s itt találkozunk a legtöbb eredetiséggel és felfedezéssel a tüzes szerszámok terén. E szerint bizonyos, hogy a tüzes és lövő szerszámok terén is van önálló és eredeti magyar ipar, magyar fejlődés, mely ha tekintetbe veszi is a nyugati államok vívmányait, formában és kivitelben mégis önálló, eredeti magyar. Mi szép volna e magyar felfedezéseket, a magyar pattantyúsok feltalálásait sorra ismernünk. Mennyi ügyességgel, mennyi találékonysággal számolhatnánk be, ha mindezekről közelebbi felvilágosítások maradtak volna reánk. Ar égi összeírásokon kívül azonban más írott emlékekkel nem igen rendelkezünk. Ezek az összeírások meg sokszor száz évvel később készültek, mint azok a tüzes szerszámok, a melyekről szólnak. Azután ezeket az összeírásokat legtöbb esetben nem ahoz értő pattantyúsmesterek, hanem jóravaló udvarbirák, kamarai tisztek vagy íródeákok készítették. Ezek pedig sem a tüzes szerszámok, sem az ágyúk fajait nem ismerték tökéletesen. Még kevésbbé tudták megítélni, mi ezek között a magyar és mi az idegen. így tehát csak a sötétben kell annak tapogatóznia, a ki a magyar tüzes szerszámokat közelebbről ismertetni akarja, Nem mondunk újat, mikor újra hangoztatjuk, hogy a magyar végházak legtöbbjében a hadi felszerelés igen szűkös volt. Bizony a jó végbeli vitézek voltak a végeknek legnagyobb erőssége. A hadi tanácsnak csak arra volt gondja, hogy a nagyobb várakat (a hol t. i. német katonaság élősködött) kellően ellássa ágyúkkal és fegyverekkel. A kisebb magyar végházakat sorsukra hagyta. S hogy ezek miatt a feje ne fájjon, már a XVI. század első felében sokat