Századok – 1908
Értekezések - TAKÁTS SÁNDOR: Műveltségtörténeti közlemények - VII. Magyar tüzes- és lövőszerszámok - I. közl. 49
MÜVELTSÉGTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK. 51 közűlök lerontatott. A mit meghagyott, azokban sem igen volt egyéb néhány megrepedt szakálloson és a szokásos hírlövő ágyún vagy hírmondó mozsáron kívül. De a lövő szerszámok hiánya miatt sohasem volt annyi panasz, mint az élés és a ruha hiánya miatt. A míg ugyanis az úgynevezett vitézi kor tartott, könnyen nélkülözték a lövő fegyvereket. Tudjuk, hogy a végbeliek (törökök és magyarok egyaránt) a XVI. században harcz és viadal idején lövő fegyvereket nem igen használtak. Az igazi végbeli vitéz a maga erejében és ügyességében bízott s nem tartá magához méltónak, hogy ellenfelére puskát emeljen. Még ha nagyobb csaták (csapatok) indultak is ki a végekből, puskát legfeljebb a német katonák vittek magukkal. Ezeket azután szekerekre kellett rakniok, mert az akkori szakállosokat a katona maga nem czipelhette. A huszárok és az urak azonban a XVI. század végéig sohasem jártak puskával. Még erővel sem bírták őket az idegen generálisok rávenni, hogy puskát hordjanak. A kard- és a kopjaforgatás volt az igazi magyar és török vitéz mestersége. Az egyesek kiválósága, ereje és tudása csakis ezen kézi fegyverek forgatásában tűnhetett ki. Vitézi nevet csakis ezekkel szerezhettek. A puskát hagyták a németnek és a lenézett gyalognak. A XVI. század írott emlékeiből tudjuk, hogy a kisebb-nagyobb magyar végházak legtöbbje nem a háborúban, hanem a békesség idején veszett el. Ezt még a budai pasák sem tagadták sohasem. Azok a várak és kastélyok, a melyek újra magyar kézre jutottak, ugyancsak a frigy idején kerültek vissza. A XVI. század közepétől a végéig a török és a magyar közt majdnem állandóan frigy volt, de azért a harcz szakadatlanul folyt. Ezekben a harczokban ágyúkat soha, puskát meg csak nagy ritkán használtak. De nem azért tették ezt, mivel a frigyet megtörni nem akarták, — hiszen a török és a magyar végbeliek a frigygyei vajmi keveset törődtek, — hanem mivel a vitézi élet, a vitézi szellem nem tűrte az ágyút és a puskát. A várakat sem ágyúkkal, hanem meglepéssel, csellel, és gyujtószerszámokkal foglalták el egymástól. Ezek a körülmények két igen fontos dolognak adják meg a nyitját. Ágyú-ipar nálunk csakis a nagy háborúk idején fejlődhetett ; mert más időben ágyúkra szükség nem volt. A vitézi küzdelmek idején pedig, vagyis a XVI. század második felében, az úgy!) A hírlövő ágyúk (lärmen poller) arra szolgáltak, hogy a török közeledését jelezzék s így a föld népével idején tudassák a közelgő veszedelmet. Az 1546 évi jun. 18-án pl. Kanizsáról jelentik, hogy a törökök jönnek. »Quibus infellectis statim ad omnia castra nuneiavimus, ut sonitum bombardarum darent, quo misera plebs aufugeret.« (Közös p. ü. It. Hung. 1546.) A hírágyút minden török végházban feltaláljuk. Ott is a mondott czélra szolgált. Musztafa budai pasa írja pl. 1576 máj. 17-én : »azonnal hír-álgywt lövetnek« (t. i. a törökök). Cs. és kir. állami It. Turcica. 4*
