Századok – 1908
Tárcza - Zsilinszky Mihály: Elnöki megnyitó beszéd a M. Tört. Társ. 1908 évi márcz. 26-án tartott r. közgyűlésén 359
362 TÁRCZA. liogy az emberiség történelme, mint tudomány, egyike a legérdekesebb és legtanulságosabb tudományoknak. Egy kiváló franczia író ezt mondja : Kövessétek figyelemmel a dolgok és eszmék összefüggését, és magyarázatát fogjátok kapni mindannak, a mi tudásra méltó. A történelem ma is »testis temporum, lux veritatis et magistra vitae.« A történetírónak széles látókörrel és mély belátással kell bírnia, hogy a történelem igazságait felfogja, s mintegy tükörben híven feltüntethesse a tényeket és személyiségeket, az eseményeket és ezeknek benső elemeit és rugóit. A történelem annál nagyobb értékű, minél átlátszóbb és minél művésziebb formában tünteti fel a valót. Űjabb időben nagy változáson ment át a történelemről való felfogás. Ma már nem elég az eseményeknek és tényeknek hű előadása, időbeli egymásutánban való elbeszélése. Mai felfogás szerint a történelem csak akkor felelhet meg magasztos feladatának, ha az emberek cselekedeteiben, erkölcsi és szellemi haladásában mutatkozó fokozatokat is megjelöli. A természettudományok terén már régebben észrevették azt a nagy ellentétet, mely a változatlan világ s az örök változás és fejlődés eszméje között fennállott. Ennek a nagy ellenmondásnak kiegyenlítésére állította föl Virchov azt a nevezetes tételt, hogy a természet tüneményeit csak történeti fejlődésükben lehet és kell helyesen felfogni. És viszont a történelem csak akkor érdemli meg a positiv tudomány szép nevét, ha természettudományi alapon áll. Buckle, az angol művelődéstörténet nagynevű írója, már határozottan kifejezi, hogy természettudomány nélkül nincs történetírás. Nagy súlyt helyez a korszellemre és keveset az egyes emberek hatására ; míg ellenben Carlyle a nagy emberek lángeszében látja az emberi nem haladásának legfőbb tényezőjét. A két nagy angol tudós nézete közötti ellentét azonban csak látszólagos. Mind a kettőnek nézetét össze lehet egyeztetni. Csak meg kell különböztetni azt a szerepet, melyet minden világtörténelmi haladásnál a korszellem, és melyet a geniális egyéniségek játszanak. És ebben kiinduló pontúi szolgálhat a Carlyle által használt hasonlat, mely szerint a gyúanyag csak az égből származó gyújtó villámra várakozik. Ebben a szép hasonlatban már ki van fejezve az is, hogy sem a gyúanyag, sem a gyújtó szikra egymagában nem támaszt tüzet, hanem csak mind a kettő együtt. Vagyis a történelmi haladást sem a korszellem, sem a geniális ember nem mozdítja elő egyedül, hanem a korszellem és a nagy emberek együtt. Sem Jézus magában, sem az ő kora magában nem hozta létre a keresztyénséget, hanem a korszellem, az idők teljessége, mikor a közromlottság közepett az emberi értelem és szív talaja kellően elő volt készítve az ő magasztos eszméinek befogadására. Nem azok foglalják el a főhelyet a történelem-