Századok – 1907

Történeti irodalom - Gergely Sámuel: Teleki Mihály levelezése II. köt. Ism. Márki Sándor 57

59 TÖRTÉNETI IRODALOM. Déva környékét, az egész Hunyad vármegyét és Gyulafej érvárig dúlt, rabolt, a hazafiak közt pedig »sok tökéletlen ember« volt. Ma az operettekben vaskosabbakat mondanak, de a történetíró ne ilyen vaskosságot, hanem korfestő szomorú humort keressen Telekinek abban a mondásában, hogy csak valamikép tatár ne feküdjék a felesége mellé ; mert a kisasszonykát (a várt gyermeket) igen félti ugyan, de még inkább az anyját ; nagyon bánná, ha más apja is volna . . . De mégis csak bátorítja : »Ne búsulj édes, ne félts minket, bizony nem könnyen veszünk el !« Bízni kezdett a dolgában, míg aug. 12-én Montecuccolival nem találkozott ; de másnap már Kemény János fejedelem is igen tamáskodott benne, hogy a német had Erdély felé alább jöjjön Tokajnál. Ugy hitte, hogy ha a Bodrog mentén lévő táborát a magyarországiak tovább nem tűrik, vagy veszniök kell, vagy hódolni menniök az ellenség közé. Telekit nagyon megviselte ez a befelé nyomulás ; vagy két hétig nem volt sem nappala, sem éjjele. Nem tudja, leszen-e haszna, vagy nem ; de csak szolgálhasson hazájának, urának, élete elfogyásával is megmíveli. Pár nap múlva enyelegve inti feleségét, ne betegeskedjék, mert sok szép német asszony van a táborban, félti magát. »Elmegyen a fecske, édes uram, — vágott vissza az aszszony — s megmarad a veréb.« Huszton (a hová zárkózott) sincsenek csupa vén emberek s más sem olyan megúnt a mint ő gondolja. Szeptember elsején Teleki már azzal vigasztalja feleségét, hogy egyesültek a németekkel. »Mi már elől ballagunk, a németek utánunk jönnek.« -— »Legyetek vígan ; bizony, elég németünk van« . . . Sőt német asszonyok is vannak : »frissek, sarkon forgók, térdhajtók, igen szépek is.« Milyen különösen hallszik (szept. 5.) az ilyen enyelgés után, hogy »a török Vásárhelynél gyűlésez, fejedelmet akar tenni.« A dolog komoly volt ; szept. 9-én Teleki már végrendeletet tett s elküldte feleségének. »Ezzel, édes szerelmes gyönyörűséges elfelejthetetlen lelkem, kedvem szerint való kis feleségem, én meg nem halok, hanem csak rólad akartam gondoskodni. . . Minthogy igen vitéz nem vagyok, ne is félts édes szívem, mert magamat könnyen el nem vesztem . . . Mindazonáltal egy szempillantás az ember élete ; ha azért eddig mit vétettem, bocsánatot várok tőled és azokat a tökéletes szeretetnek palástjával fedezd el. Valamit Isten elrendelt, meg kell annak lenni.« 18-án búsan írta, hogy »az Isten valóban nagy ostorát mérte reánk«, mivel a németek az esőzés és egyéb félelem miatt visszatértek s így nekik is vissza kell térniök ; pedig a török most már sógorát, Apafit tette meg fejedelemnek. A pestis is pusztítani kezdett. »Jobb az Isten kezébe esni, hogynem az ellen-