Századok – 1907

Történeti irodalom - Gergely Sámuel: Teleki Mihály levelezése II. köt. Ism. Márki Sándor 57

58 TÖRTÉNETI IRODALOM. delem Paszmossal nem annyira megjutalmazta, mint inkább kisegítette, mert a török miatt levitézlett ifjú különben nem tudta volna hová vinni Veér Juditot, a kivel 1661 febr. 25-én (26-án?) kelt egybe. Annyi bizonyos, hogy Teleki pályája nem az önzés jegyében indult meg. »Leszen-e valami haszna vagy nem, azt nem tudom, — írja ő maga Szent István napján — csak szolgálhassak hazámnak, uramnak ; életem elfogyásával is megmívelem.« Szép mondás ez egy politikai pályára induló ifjúnak ajakán. És a szigorú bíráló, a ki csöndes (bár hazánkban sohasem oly nagyon csöndes) időkben olvassa az ő levelezését, ne feledje el, hogy ez az ifjú, a ki huszonöt éves korában másodszor házasodott, zavartalanúl sohasem élvezte azt a boldogságot, a melyet a fiatal kor oly reménykedve igér magának. Nem is voltak mézes hetei, csak mézes napjai ; sietnie kellett a fejedelemhez, a ki nagyon megszerette s májusban őt küldötte követűi Bécsbe. Elmondhatta, mint egy hónapja Bánffy Dénes, hogy mód nélkül elegyedett ilyen nagy dologba, holott sem írja, sem szelenczéje ; úszik a nagy vízben és nincs reménysége. Hallgat róla, mit végzett odafön ; csak egy hónap múlva kéri feleségét, küldje be Beszterczére a fürdőkádat, hadd fürödjék meg, mivel igen megtörődött. Bethlen Farkas azonban váltig csodálkozott, szélpál-írással hol tanulta olyan hirtelen az új nyelvet, de mégis üdvözölte : »Isten sok jókkal hozta Kegyelmedet szomorú szívünk vigasztalására, Ali basa veszedelmére !« »Istentől és e világi emberektől is erős büntetést érdemelne az, a ki hazáját megveti« — írta másnap Stépán Ferencz — és a világon igazabb magyart a fejedelemnél nem ösmervén, Kemény Jánoshoz szegődött. Pedig megmondta, hogy annak idejében egy szavával, egy vágásával Barcsaynak minden gonoszakaróját, ellenségét, rámenőjét levágta volna ; sőt uralta volna Czigány Pált is, ha akkor az lett volna a fejedelem. Megint olyan mondás, a min amaz idők megítélésében érdemes elgondolkozni. A mikor a török mindjobban szorongatta Erdélyt, Teleki anyja és felesége 1661 julius 6-án beköltözött Kemény Jánosné fejedeiemasszonyhoz Szamosujvárra, hol »úgy jött a búsulás reájok, mint az árvíz.« — »Nyomorogjatok ti is a többi jámborokkal« — intette őket Teleki. »Csak én érettem is tűrj, édes szerelmes kis - feleségem« — tette hozzá ellágyulva. »Nincsen olyan óra, melyben nem gondolkozom felőletek«. . . De juliusban már Kővár falai közt kerestek menedéket. A fiatal asszony ki-kiment a hegyoldalra s elgondolta, bár csak annyira látna, annál közelebb látná az urát. . . Azonban, a hogy Teleki vigasztalta : »az egymáshoz tökéletességgel való szív nagy dolgot is csendesen szokott eltűrni.« Nagy mondás, a mikor a török már elégette