Századok – 1907
Tárcza - Antos János 1848/49-iki vezérkari honvéd-alezredes hátrahagyott emlékjegyzetei 173
174 TÁRCZA. gest) egy zivataros éjjel Rastatt közelében kirendelt székely huszárok által ölettek meg,1) irományaiktól, vagyonaiktól kiraboltattak, megraboltattak ; később természetesen nagy vizsgálatot tartottak, de a vizsgálat a tényállást sohasem derítette ki, mert nem is akarták ; a francziáktól elvett holmikat a hatalom magánál tartotta, — épen ezért is volt a gyilkosság, — a székely huszárokat, kik részesek voltak, szabadsággal haza eresztették. Ezt a dolgot így tudta több székely huszártiszt jóbarátom, köztük Gabriányi József budapesti altábornagy térparancsnok, ki velem Kézdi-Szentléleken volt állomáson. * A székely huszároknál mint alezredes, a második székely gyalogezredben mint ezredes szolgált Zuba, mint tábornok nyugdíjba vonult. Felesége I. Ferencz császár és király ő felsége feleségénél volt mint palotahölgy alkalmazva ; de még százados korában elválva élt nejétől, ki azután is több évig volt az udvarnál. Zubával jó ösmeretségben voltam, nyugdíját gyakran elvittem neki. Ilyen alkalommal, 1842 októberben beszélte nekem : »Epen most kaptam ezt a levelet Bécsből (meg is mutatta), hogy Pater (nevét elfeledtem) nemrég meghalt s halálos ágyán beszélte el, hogy ő mérgezte meg a reichstadti herczeget, I. Napoleon fiát.« * 1851-ben aradi várfogságomból kiszabadulván, ebben az évben julius 26-án megnősültem. Feleségem leve Isten kegyelméből báró Radák Katalin, báró Radák Istvánnak és gróf Rhédei Klárának szelid leánya, kivel — áldassék az Ür ! — negyvenhat boldog évet éltem, s azután 1897 junius 15-én a jó Isten magához vette nagy bánatomra. Anyósommal, két leányával, Máriával és Annával, s szeretett szelid angyali feleségemmel 1851 novemberben mentünk (Bécsbe), hogy a város nevezetességeit megtekintsük, de főképen azért, hogy több elitélt 1848/49-iki honvéd foglyok kiszabadítása érdekében lépéseket tehessünk. Bíztunk két — akkor hatalmas — úrban : báró Recsei Ádám nyugalmazott táborszernagyban és gróf Nádasdy erdélyi kanczellárban, kik akkor Bécsben laktak. >) A franczia meghatalmazottak Debry, Roberjot (nem Robergest) és Bonnier valának. Tudomásunk szerint Jean Debrv megmenekült a veszedelemből. Szerk.