Századok – 1906

Történeti irodalom - Sasinek Fr. V. újabb munkái. Ism. Ernyey József 73

74 TÖRTÉNETI IRODALOM. olvasása közben felújulnak a néhai Matica historikusainak kíméletlen támadásai a magyar kútfők s az egész magyar történettudomány ellen. Visszacseng a régi hang, mikor a tót történetírás a politika szolgálatába szegődött s feladatáúl tűzte ki, bármi áron is kimutatni azt, hogy a magyar história egy szakadatlan falsuni vagy az események elfogult szépítése. Ma már fel sem veszszük. ha tót tudósaink ránk bizonyítják (!), hogy a magyar honfoglaló ősök tulajdonképen tótok voltak, hogy Szent István és vele ki tudja hányan, nem voltak magyarok, hogy országczímerünk voltaképen a tótság, Tótország czímere stb. A hetvenes években még vitatkoztunk velők, ma csendesen nézzük a »história-csinálás« ezen irányát. A Matica iskolájának utolsó és tagadhatatlanúl kiváló tanítványa Sasinek, a honfoglalás korának buzgó kutatója. Mélyebb eruditiójánál fogva jókor szakított a Letopis irányával. Nemzetiségi elveit megtartotta ugyan, de heves temperamentumát higgadtabbá tették az évek, tanulmányai helyesebb irányba terelték felfogását, judiciuma visszatartotta az egykori botlásoktól. Ismerve irodalmi munkásságát, meglepődve kell látnunk, hogy ismét à régi hangot keresi : redit ad pristinum amorem ! Midőn 1902-ben ötven éves írói jubileumát ülte, talán az akkor támadt hangulatok, a régi emlékek hatása alatt írta Dejepisné zdhody (Történelmi rejtélyek) czím alatt tizenegy fejezetbe osztott czikksorozatát a Slovenské Polüady (Turócz-Szentmárton, 1902. XXII. évf. 7—12. és 1903. XXIII. évf. 3—10. füzet) számára. Ismertetésem csupán ezekre szorítkozik. Rövidség okáért csak általánosságban emelem ki, bogy e dolgozatok jórészt már ismételten megjelent fejtegetések tartalmát foglalják össze, helyenkint bővítve vagy javítva. Polémia nélküli száraz recensiót akarván adni. lehetőleg követem a szerző eszmemenetét, bizonyítása módját és következtetéseit, s a tónus kedvéért néhány subjectiv stylusvirágot mutatok be annak illusztrálására, miképen vélekedik az ősz tudós a magyar história kútfőiről. 1. Velelirad Biharban. Anonymus, kire csak a kritika nélküli sovinisták szoktak támaszkodni, őrült fecsegései, üres szalmacséplése közben néha magot is talál. Ilyen az 51. fejezetben a Castrum, Byhor-ról szóló meséje. Már Podhradczky és Szabó Károly is sejtették, hogy Byhor vára, mint olyan, sohasem létezett, mert Usubu csak a bihari Bellaradot ostromolhatta. Erről pedig tudjuk, hogy Bellarad, helyesebben Velehrad, vagy Belehrad = a későbbi Nagyvárad. Ezt tudva, az 1046 évi felkelés Vatha Castrum Bellus-át ne keressük