Századok – 1906

Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: A történettudomány objektivitásának kritikája 585

606 SZENTPÉTERY IMIÍE. Minél nagyobb teret enged a historikus a subjektivitás vizsgált elemének, munkája annál subjektivebb lesz ; subjektiv lesz akkor is, ha a kifejezett véleménynyilvánítástól bármennyire tartózkodik is, és ha ő maga, a mint természetes, nincs is tudatában eljárása subjektiv voltának. Kérdés, bogy a kifejezett véleménynyilvánítástól tartózkodás daczára is nem nyilatkozik-e ilyenkor a subjektivitás külsőleg is? Láttuk, hogy a történettudomány anyagának természetéből folyik, hogy a történetírónak az adatok közül választania kell. Láttuk azt is, hogy a választás, a lényegesnek felismerése szorosan összefügg a kutató subjektivitásával. Tegyük még hozzá, hogy a kiválasztott tényeket csoportosítani, rendezni kell, hogy okozati összefüggésük kitűnjék. Ez az eljárás már alaki, formális, és épen formális volta következtében alkalmas arra, hogy a subjektivitást külsőleg is elárulja. Abból, hogy a historikus a tényeket hogyan csoportosítja, mily tényeket tart fontosaknak, mit emel ki, csaknem mindig felismerjük subjektiv véleményét, még ha ez a vélemény kifejezetten nem nyilatkozik is. Mommsen pl. nagyon subjektiv író volt s nem is igen tartózkodott a véleménynyilvánítástól. De ha egyébként egy szót sem szólna is erre vonatkozólag, Julius Caesarról való véleményét, kiben ő a rómaiság ideálját látta, könnyen felismerhetővé tenné az a mód, a mint Julius Caesar életének eseményeit tárgyalja s csoportosítja és a mint azon tényeket kiemeli, melyek végül Caesart a római történelem legkifejezőbb alakjává teszik — római szempontból.1) Méginkább elárulja a subjektivitást az eljárásnak egy másik módja, mikor a kutató bizonyos eseményeket, melyek az ő subjektiv felfogása szerint nem lényegesek, elhanyagol, holott ezen események más szempontból talán fontosak volnának. Ha az író ezt tudatosan és szándékosan teszi, akkor műve tendentiosussá válik. Sokszor azonban az író a legjobb szándékkal hallgat egyes tényekről, melyekről tud ugyan, de teljesen lényegteleneknek tartja azokat, így pl. a történetíró ') Lásd erre vonatkozólag Grotenfelt, id. m. 151. 1.