Századok – 1906
Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: A történettudomány objektivitásának kritikája 585
A TÖRTÉNETTUDOMÁNY OBJEKTIVITÁSÁNAK KRITIKÁJA. 605 nem voltak-e az illető személynek olyan lelki motívumai, melyek előttünk ismeretlenek maradtak. Például eléggé ismerjük azokat az okokat, melyek Károlyi Sándort a szatmári béke megkötésére bírták. De hogy az a lelki processus maga, melynek eredménye Károlyi elhatározása volt, mégis ismeretlen előttünk, azt legjobban mutatja az a sokféle találgatás, mely Károlyit a megvesztegetés vádjától sem kímélte meg. Azért mondják sokan, hogy a historikusnak bizonyos intuitióval kell bírnia, s a lelki motívumok megismerésénél másféle szabályokat kell alkalmaznia mint a melyekre a tudományos psychologia tanít. A történetírónak az általános psychologiai szabályok és analógiák alkalmazásán kívül még másnemű eljáráshoz is kell folyamodnia, a mit leghelyesebben talán úgy fejezhetnénk ki, hogy a szereplő személyek lelki világába bele kell magát élnie. Ezért van, hogy a historikus mindig azon a talajon jár legbiztosabban, a melyet maga is ismer; azokat a lelki folyamatokat tudja legjobban megérteni, a melyeket már maga is érzett, átélt. Mint Marczali mondja: »Az átértés törvénye áll a történetíróra nézve is. 0 is csak olyan életet adhat elő, olyat mutathat be, a miben úgyszólván magának is van része, melyet maga is átélt, különben hideg, érzéketlen marad az anyag, nem forr össze szellemével.« l ) Csakhogy ez az átértés mi egyéb, mint saját lelki világunknak, saját subjektivitásunknak a történeti személyekbe áthelyezése; és mi biztosít arról, hogy a mit ekként a történeti szereplők psychologiai motívumaiként fogtunk fel, nem pusztán a saját subjektivitásunk elemeiből alakult-e? Legfeljebb a történeti érzék lehet irányítónk e tekintetben, melynek subjektiv voltát azonban már kiemeltük. A subjektivitás nyilatkozásának mindezen vizsgált esetei arra vonatkoznak, hogy a történeti adatok összefüggő megértése mennyire a kutató subjektiv felfogásától függ akkor is, ha a subjektivitás nem nyilatkozik is expresse, kifejezetten. ') Budapesti Szemle, 315. sz. 2. 1.