Századok – 1906
Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: A történettudomány objektivitásának kritikája 585
594 SZENTPÉTERY IMIÍE. gelésével a történettudomány tökéletes, ideális formája annál inkább megközelíthető legyen. II. Minthogy az objektivitás fogalmára és a subjektivitás nyilatkozásának módjára és jogosultságára vonatkozó felfogás, mint láttuk, nem minden kétséget kizáróan egységes a történettudományban, e kérdések vizsgálatának szükségkép az objektivitás és subjektivitás fogalmának meghatározásából kell kiindulnia. Az objektivitás fogalma ismerettanilag azt jelenti, hogy a vizsgálódás tárgyára vonatkozó ismereteink a vizsgálat tárgyával teljesen adaequatok legyenek, az ismeretek a tárgyat teljesen fedjék, kimerítsék, és a tárgy természetével minden részben egyezzenek, akár pusztán az ismeretek megszerzését, akár a szerzett ismeretek közlését értjük a vizsgálat alatt. A történettudományra vonatkoztatva az objektivitás e szerint a történeti anyagnak teljes, kimerítő ismeretét és az ismereteknek az anyag összes tulajdonságaival megegyező közlését jelenti. Vagy más szóval : objektiv az a twténettudományi eljárás, mely a kutatás tárgyára vonatkozó összes ismereteket megszerezte s ezen ismereteket akként közli, hogy a közlésben a tárgy tulajdonságai semmi tekintetben se módosuljanak. Ebből a — sajnos, kissé elvont — meghatározásból két momentum emelkedik ki : az egyik a tárgyra vonatkozó ismeretek összessége, a másik a közlésnek az adaequat ismereteket nem módosító volta. Erre támaszkodva, a történeti objektivitás fokát, Bernheimmal egyetértve,1 ) úgy állapíthatjuk meg, hogy ez függ egyfelől a tárgy természetétől, vájjon tökéletesek és kimerítőek-e arra vonatkozó ismereteink, — másfelől a közlés módjától, vagy a mi azzal egy, a közlő egyéniségétől, hogy mennyiben módosította ez ismereteket. Az elsőre vonatkozólag egyszerűen kijelenthetjük, hogy e tekintetben absolut objektivitás nincs, nem is követelhető. Mert nemcsak ismereteink mai fokán, de még ha történeti ') Lehrbuch der hist. Methode, 4. kiad. 697. 1.
