Századok – 1906

Értekezések - KÁLLAY UBUL: Kutatások IV. László korára - II. befejező közl. 121

134 KÁLLA.Y ÜBUL. rendelkezése ; kettőjök hatalmának isteni rendeltetés szerint egyetértőleg kell működni. Épen azért fontos dolgokban mind­eddig semmit sem tett a pápa tanácsa nélkül; így a cseh és magyar király követsége felől sem határozott, míg a pápa levele, válasza, melyet mindig vár, meg nem érkezik. Ennek­okáért magát, gyermekeit és birodalmát a pápa rendelkezé­sének veti alá. Egyidejűleg Frigyes salzburgi érseknek is megköszöni szolgálatait, melyeket, mint kanczellárjától érte­sült, a római curiánál tett. Kéri is, ne hagyja el a pápai udvart, míg Rudolf ügyeit be nem végezte és a pápa nézetét Rudolf gyermekeinek házasságáról, a mire kiváló fejedelmek áhítoznak, határozottabban meg nem ismerte. — Tudnunk kell ugyanis, hogy a lyoni zsinaton, hol Frigyes is tartózkodók, ekkor forgott szóban Rudolf leányainak a magyar és siciliai királyokkal kötendő házassága. Magyarországon időközben (1274 junius elején) a cseh párt : Erzsébet anyakirályné, Monoszló Égyed és a rokon ele­mek megbuktatták Joakhimot. Hogy a megbuktatás egyik főczélja a német befolyás megtörése és a cseh befolyás meg­erősítése, hogy az egész a cseh párt aknamunkája volt, mu­tatja az, hogy Joakhim, miután junius végén Buda mellett hatalmába ejté a királyt és anyját, újra uralomra kerülvén, győzelméről mint Rudolfot is érdeklő dologról, 1274 jun. végén vagy julius elején értesíté a német királyt, kérve őt, — s itt bújt ki a szeg a zsákból, — támogassa Stiria herczegségéhez fűzött jogos követeléseit, Rudolf 1274 julius vége felé vagy augusztus eleje táján fűt-fát igért, mert — még szüksége volt .Joakhimra. Levelét — írja — szokott módon, örömmel vette, valamint örömmel vette azon hírt is. hogy Joakhim az ő ellen­ségén — ki az igazságnak is ellensége — bosszút állhatott és fondorkodásainak véget vethetett ; hiszi, hogy ebből mindkettő­jükre haszon fog háramlani. Joakhim hűségéről és állhatatos­ságáról mind tisztelendő B. és más azon vidéken járt köve­teinek szájából, mind Joakhim leveléből teljesen meggyőződvén, kívánságai mellett hálával eltelve foglal állást, nemcsak a stiriai herczegségben Joakhimot illető jogra nézve, hanem e jog kibővítésére nézve is, már a mennyire lehet; egyszóval mindenre nézve, a mi Joakhimnak és övéinek hasznokra válhatik. Időközben — mint láttuk — Otakár csalárdúl ki akarta játszani a pápai bíróságot; négy évre el akarta halasztani, hogy időt nyerjen. Mikor erről Gergely pápa Otakár köve­teitől augusztus hónap folyamán értesült, belátta jó szándé­kának meghiúsulását, s Otakárt sorsára bízva, beleegyezék (1274 augusztus közepe körfii) a magyar-német összeköttetésbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom