Századok – 1906
Értekezések - KÁLLAY UBUL: Kutatások IV. László korára - II. befejező közl. 121
KUTATÁSOK IV. LÁSZLÓ KORÁRA. 135 Rudolf tehát 1274 szeptember elején eljegyzi leányát Clementiát András herczeggel ') s erről Lászlót is értesíti. Nem unokahugát, nem valami távoli rokonát, hanem — így írja — édes leányát, Clementiát adja nőül a magyar király öcscséhez, a pápa és fejedelmei beleegyezésével. Követeit, ezen levél átadóit, a házasság és kölcsönös védőszövetség ügyében hallgassa meg a magyar király kegyesen, s a mint ő (Rudolf) gyors előzékenységgel határozott, László is gyorsan határozzon a jegyajándék, az általa és országa nagyjai által a házasság megkötése felől nyújtandó biztosíték és az indítandó hadjárat felől. — Rudolf tehát már 1274 szeptember-havában az Otakár ellen indítandó hadjáratról gondolkozott. E levéllel egyidejűleg Frigyes salzburgi érsekkel is közli Rudolf az eljegyzést, a szövetséget és azt, hogy a pápa felhagyott a békebíróság eszméjével. (Kihez intézte Rudolf egy ugyanezen időre eső, ugyanezen ügyekről szóló tudósítását ? — nem tudjuk.) Frigyes már 1274 szeptember vége felé örömét fejezi ki az eljegyzés és szövetség felett. Rudolfnak az uralkodásban elért sikerei vigasztalják őt saját egyháza szerencsétlenségében ! Létrejött a rokonsági kötelék, létrejött a szövetség. Joakhim tehát fáradozásainak jutalmát akarta aratni. Szeptember közepe táján levelet Íratott László királylyal Rudolfhoz, melyben a király Joakhim várakozásainak kielégítését kéri. De már létrejött a szövetség. Rudolfnak nem sok szüksége volt többé Joakhimra; talán már értesült is bukásáról; ezért ügye támogatását (1274 szeptember vége felé, vagy október elején) Lászlóra hárítja. »Ámbár Joakhim érdemeit nagyra becsüli, — írja — László kérelmét még sem teljesítheti. Némely tartományokra, melyeket a cseh király elfoglalt, neki is, más fejedelmeknek is van joguk. Ha a döntés előtt ajándékozná el azokat, ez elhamarkodott és megrovandó cselekedet lenne. Ne vegye László e választ rossz néven, de ezen ügyben a szigorú jog szerint és alapos megfontolással kell eljárni. Ha azonban tárnokmesterét a maga hatalmával akarja jogaihoz segíteni, úgy szívesen fogja támogatni, már a mennyire mások jogainak sérelme nélkül a dolog lehetséges.« Otakár tudta, mi forog koczkán. Minden követ megmozgatott. Magyar hívei is megmozdultak. Első teendőjük volt .Toakhimot megbuktatni. Joakhim, hogy megmentse András berezegnek Clementiával kötött jegyességét s így eshetőleg a ') Hogy ezen eljegyzést nem szabad hosszabb időre László követsége után tenni, mutatja Rudolf levele is : gyors előzékenységgel intézte el az eljegyzési ügyet. Olv. a K) alatt kivonatolt iratot.