Századok – 1905
Értekezések - BLEYER JAKAB: A magyar hun-monda germán elemei - IV. befejező közl. 902
928 BLEYER JAKAB. sokat rejt magában; az irodalmi kutatásnak ugyan nem szabad történeti értékét túlbecsülnie, de a történeti kutatásnak sincs megengedve, hogy mint hazug és ostoba koholmányt lenézze és elvesse. A mondatörténet ezen elv igazsága mellett számtalan bizonyítékkal szolgál. A hun-krónika befejező részének vizsgálatánál tehát ugyanazon eredményhez jutottunk, mint előző fejtegetéseinkben. A magyar hun-monda germán, nevezetesen keleti gót eredetű és hun-germán történeti hagyományokból alakult ki. Német kölcsönzésnek semmiképen sem tekinthető ; német hatás mutatkozik azonban a Kremheldről szóló elbeszélésben. — De a pannóniai monda is gyakorolt befolyást a német hagyományra. Midőn ugyanis a Burgund-monda befejezéshez jutott, a Nibelung-mondával egybekapcsoltatott és már északra vándorolt, a pannóniai monda Németországban a Nibelung-mondával contamináltatott, minélfogva fontos változások mentek végbe a német mondában. Helche, Dietrich, Aldrian-Orte és valószínűleg Scharpfe is a pannóniai hagyományból származnak, mely feltűnő, de könnyen megmagyarázható hűséggel őrizte meg a történeti események emlékét. Ezt a hűséget megtartottak a monda magyar mívelői is, és sajátosan magyar továbbfejlesztésnek csakis a Csaba-monda befejező része és a hun-mondának a magyar honfoglalásról szóló hagyományokkal való egybekapcsolása tekinthető. III. ÖSSZEFOGLALÁS. 1. A monda eredete. Az eddigi fejtegetésekből eléggé kiviláglott, hogy a magyar hun-krónikának mondai elemei nem tudós kölcsönzések, hanem valódi hagyományok, melyek Pannónia felső részében lokalizálva, a magyar nép ajkán éltek. Ezt — mint láttuk — maguk a krónikák többízben egész határozottsággal hangoztatják ; de még inkább, mint ezek a vallomások, bizonyítja a hun-história egyes jelentékeny részeinek mondai jellegét maga az ide tartozó elbeszélések tartalma. Kérdés mármost, hogy ezek a hagyományok prózai formában éltek-e a nép száján, vagy pedig epikai dalokban adattak-e elő a magyar hegedősöktől. Azt hiszem, hogy a hun-mondát nálunk is, mint egyebütt a hasonló mondákat, a nép elbeszélő, egyúttal pedig a hegedősök költői formában mívelték. Hogy a magyar hunmonda epikai dalokban is élt, egészen kétségtelenné teszi Oláh, midőn énekekre (cantiones, more graeco históriám retinentes) hivatkozik, melyekben Detrehről énekeltek. Mind a