Századok – 1905

Értekezések - BLEYER JAKAB: A magyar hun-monda germán elemei - IV. befejező közl. 902

A MAGYAK HÜN-MONDA GERMAN" EI.EMEI. 925 mégsem származik semmiesetre sem tudós forrásokból, hanem csakis magyar szájhagyományból. A mondottak után, azt hiszem, hogy ezt nem kell még külön is bizonyítanom. Az Eddában Atli fiait — mint már említettem — Erpr-nek és Eitill-nek hívják. Az utóbbinak helyébe a német mondában a pannóniai hagyomány befolyása alatt Kriemhild fia Ardarik > Aldrian-Orte-Ortwin-Ortlieb lépett. Erpr-re nézve — a hogy már előbb megjegyeztem — Bugge tette valószínűvé, hogy a történeti Ernákkal, tehát a magyar monda Csabájával is azonos. Erpr neve a német mondában Erpfe, a kit azonban némely forrás Scharpfe-nek nevez. A keleti germánban ennek a névnek »Scarpa« alakban >) kellett hangzania, és úgy gyanítom, hogy Csaba neve a magyar szájhagyományban Scarpa-ból származott, egy talán már meglévő magyar személynév hatása alatt. A skandináv és német hagyományban Erpr-Scharpfe ép oly kevéssé éli túl Attila halálát és a hun-birodalom katasztrófáját, mint Eitill-Aldrian-Ortlieb. A magyar monda pedig, valamint Aladár haláláról, úgy nem tud Csaba haláláról sem; sőt az utóbbi alakjához még további fontos hagyományok fűződnek, a melyek, bár keleti-gót pannóniai és nem sajátosan magyar eredetűek, nem jutottak bele a német mondába. Ennek oka, mint másutt, itt is abban keresendő, hogy a német mondára nézve nem volt Attilának és a hun birodalom bukásának önálló jelentősége. A hun-krónikának Csabáról szóló elbeszéléséből a következőt tartom pannóniai mondakincsnek, melyet a magyarok mai liazájokba való költözésük után vettek át : Csabát, Etelének egy görög császárleánytól származott fiát, a hunok atyjának utódává választották ; vele szemben azonban fellép Aladár, legyőzi őt a második ütközetben, és keletre, Görögországba űzi. A Csaba visszatérésébe vetett hit is valószínűleg még a pannóniai mondából való. Priskos tudósítása mutatja, hogy ez a hiedelem Attila alattvalói közt el volt tefjedve, tehát könnyen maradhatott fen a pannóniai hagyományban; a honfoglaló magyarságra nézve pedig ez a mondának egy olyan pontja volt, mely valósággal rákényszerítette arra, hogy belőle kiindulva, a mondát magyar nemzeti értelemben tovább fejleszsze. A pannóniai népek már nem igen hittek Csaba visszatérésében, mert » isti quippe Zaculi in Grecia periisse putauerunt« ; innen a közmondás (vulgus adhuc loquitur in communi), mely ismét világosan bizonyítja a hun-krónika egyes részeinek népmondai eredetét: »Tune redire debeas, quando ') V. ö. E. Förstemann : Altd. Namenbuch, I. Scarpa alatt.